
Velőtrázó sikoly az autó mellett, sokkot kapott a nő, amikor kinyitotta az ajtót - Videó!
Évekig nem fogja elfelejteni a fiatal nő az elé táruló látványt.

Évekig nem fogja elfelejteni a fiatal nő az elé táruló látványt.

Egymásra sem tudtak nézni a kőbányai villamoson elkövetett gyilkosság gyanúsítottjai. A vádlottak padján ücsörgő Éva már azt is bánja, hogy megismerte akkori szerelmét, a gyilkost, L. Jánost.

Joe Biden járványügyi főtanácsadója nem bízik abban, hogy a járvány eltüntethető lesz, de a lakosság átoltottságával jelentős mértékben lehet csökkenteni a betegség továbbadását.

Hazánkban a beoltottak száma 5 869 259, közülük 5 600 425 fő már a második oltását is megkapta, 667 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Három nagy marsrengést mért a NASA-nak a vörös bolygón lévő marsszondája, az InSigth szeizmométere az elmúlt hónapban, köztük volt egy olyan is, amikor egy és fél órán át rengett a marsi felszín – közölte szerdán az amerikai űrkutatási hivatal.

A Tényeknek megszólalt a fiát és menyét gyászoló apa, aki zokogva mondta el, mi is történt pontosan a szörnyű ütközés előtt.

Csütörtök hajnalban volt, ahol mínuszba zuhant a hőmérséklet.

Két kisgyermek napközben még cukorkát árult az utcán, hogy rákbetegeken segítsenek, este meggyilkolták őket egy ottalvós bulin...

Kutyás- és lovasbemutatók, óriásakváriumok, koncertek, illetve szakmai és szórakoztató programok várják a látogatókat az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás nyitóhétvégéjén, szombaton és vasárnap a budapesti Hungexpón.

Drogosok és prostik, önkényes lakásfoglalók, vizesedő penészes házfal, dohos lakások, életveszélyesnek látszó folyosók. Ez a hangulat fogadja a Dugonics utca 14.-be érkezőket, ahol jelenleg 24 család él.

Rengeteg étel végzi a szemétben, de nem csak otthon: a boltokban is, ahogy lejár a szavatosságuk.

A Metropol összeszedte a nap eseményeit, többek között, hogy hol kóstolhatunk finom borokat, és hogy merre nem érdemes közlekedni autóval.

Vizesedő falak, dohos lakások, életveszélyesnek tűnő folyosók... Embertelen körülmények között élnek egy Dugonics utcai bérház lakói, miközben a tulajdonos önkormányzat csak kivár. A Metropol a helyszínen járt.

A 22 éves lány eltűnése, majd halála, vőlegénye hazatérése, majd köddé válása rengeteg kérdést vet fel a hatóságoknak.

A NASA minden ilyen méretű objektumot felügyel, amelyek a bolygónk közelében haladnak el, így nem érte őket váratlanul ez a helyzet.

Csak a szerencsének, és egy fiatalember hősies viselkedésének köszönheti, hogy nem lett szexuális erőszak az esetből.
3159
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.