
Továbbra is kedvezményesen utazhatnak az erre jogosultak
Meghosszabbítja a MÁV-Start és a Volánbusz az utazási kedvezményre jogosító igazolványok érvényességét a veszélyhelyzet végét követő 60 napig
Meghosszabbítja a MÁV-Start és a Volánbusz az utazási kedvezményre jogosító igazolványok érvényességét a veszélyhelyzet végét követő 60 napig
Szívvel élek – olvasható az egyenpólókon, amit az Országos Kardiológiai Intézet munkatársai kaptak.
A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását.
A külügyminiszter egy utolsó „karanténnapló” bejegyzésben közölte a jó hírt, végre visszatérhet családjához.
Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig aranyérmet nyert a prágai cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képeken Orbán Viktor miniszterelnök videókonferencián egyeztetett a visegrádi partnerekkel (V4) az EU-csúcs előtt.
Változatlanul gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában.
A műsorban a jelentkezők közül a korábbiaknál is többen, negyvenen mutathatják be produkciójukat, közülük többeket is díjaznak majd.
Egy elemzés szerint Romániában súlyosabb a koronavírus-járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára, mint maga a betegségé.
A külügyminiszter örömteli bejelentést tett közösségi oldalára feltöltött újabb beszámolójában.
A Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukra nyerte el Az év szaloncukra 2020 címet.
Az amerikai tőzsdespekuláns újabb támadást indított Magyarország ellen, de több ország életét is megkeserítette már.
Listeria monocytogenes baktérium jelenléte miatt visszahívják az Auchan Tuti Tipp szeletelt bacon szalonnát.
Az Operatív törzs csütörtökön is megtartotta napi tájékoztatóját, ahol elmondták a legfontosabb információkat.
Különleges mentésben vettek részt a magyar rendőrök.
Így üzent a károgóknak a Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter, aki egyébként nagy örömmel fogadta az újabb magyar sikert.
3137
3306
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.