
Tragédia Budapesten: fának ment és szörnyethalt egy biciklis
Fának hajtott és meghalt egy kerékpáros Budapest II. kerületében vasárnap - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t.

Fának hajtott és meghalt egy kerékpáros Budapest II. kerületében vasárnap - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-t.

A 82 éves nagymama biztosra ment és hogy maga mellett tartsa a férfit összeházasodott vele. Azonban sokan érdekesnek tarják kapcsolatukat.

A budapesti rendőrök fél órán belül elfogták azt a nőt, aki egy szórakozóhely felrobbantásával fenyegetőzött az V. kerületben.

A NASA egyik kutatója megállapította, hogy a Mars és a Föld régen alig különböztek egymástól – ez pedig semmi jót nem ígér.

Kutyasétáltatás közben fedezte fel egy aradi férfi, hogy az egyik temető közelében a kutyája egy kisgyermek összeégett lábát találta meg.

Túlszámlázó vendéglátóhelyet számoltak fel a hatóságok Budapesten. Az üzletvezetőket őrizetbe vették - közölte a rendőrség vasárnap a honlapján.

A koronavírus elleni első két oltás rendkívül fontos, hiszen nagyjából a tizedére, huszadára tudja csökkenteni a kórházba kerülés, a súlyos lefolyású megbetegedés valószínűségét.

A világon 246 416 219 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak eddig hivatalosan a járvány alatt, a halálos áldozatok száma 4 995 516.

Egy ittas szerb férfi megpróbálta megvesztegetni a magyar rendőröket, de nem járt szerencsével.

Észak-koreai források információiból egyre nagyobb problémát lehet sejteni az ország határain belül. Se pénz, se élelmiszer.

Az autóversenyzőt az a megtiszteltetés érte, hogy egy tündéri kisfiú úgy döntött, ő Verstappen szeretne Halloweenkor lenni.

Minden eddiginél többen pályáztak!

Vannak felvételek, illetve videók, amire még az UFO tagadók sem tudnak mit mondani, hiszen elsőre egészen zavarba ejtő valóságot mutatnak.

A Metropol egy virtuális temetői sétára invitál, amely során együtt emlékezhetünk meg a Farkasréti temetőben nyugvó hírességeinkről.

Nem szóltak a fanfárok, nem volt katonazenekar, felvonulás, még díszsortűz sem. A moszkvai Vörös téren szépen csendesen, több mint nyolc évvel halála után, 1961. október 31-én végre oda került Sztálin, ahová való: a sírba.

A miniszterelnök szombat koradélután a Facebook-oldalán emlékezett meg a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészről.
3102
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.