
Kígyózó sorok az oltási akciópontokon – Fotók!
Rengetegen állnak sorba, hogy megkaphassák akár a 3. vagy még az első vakcinájukat a koronavírus ellen.

Rengetegen állnak sorba, hogy megkaphassák akár a 3. vagy még az első vakcinájukat a koronavírus ellen.

A beoltottak száma 6 024 568 fő, közülük 5 794 499 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 834 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Megtalálták Klein Lászlónak, az ELTE Pszichológiai Intézete munkatársának a holttestét. Értesüléseink szerint az eltűntként keresett kutató holttestét a Dunában találták meg, a Kopaszi-gátnál – tudta meg a 24.hu.

Rosszul lett egy utas a 2-es villamoson, akihez mentőt kellett hívni.

Öt ember meghalt és több mint negyvenen megsérültek, mert vasárnap egy terepjáró autó belehajtott egy karácsonyi felvonulásba Milwaukee külvárosában.

Az ír Sophie 2017-ben ellátogatott egy cosplay-rendezvényre Belfastba, és azonnal beleszeretett ebbe a kultúrába.

Nyolc oltópont várja a Honvédkórházban a hétfőn indult oltási akcióhétre érkezőket – mondta az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatornán.

Családját és pártját is nehéz helyzetbe hozta a Jobbik elnöke. A Bors kiderítette, hol is lakik valójában Jakab Péter.

Tóth Tamás meghökkentő állítása: szerinte nem lett öngyilkos, hanem valahol életben van az a Donászi Aladár, aki közel 30 évvel ezelőtt Bene Lászlóval közösen végzett a fiával. Sárszentmihály volt polgármestere évtizedeken át küzdött a halálbüntetés vissz

Itt az első hétköznap, amikor az új szabályok az érvényesek: összegyűjtöttünk minden fontos részletet.

Feleannyi árus, jóval kisebb terület, biztonsági intézkedések... megnyitott a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren és az Advent Bazilika.

A kormány oltási akcióheteket rendez a kórházi oltópontokon. Ötféle vakcinából választhatunk, előregisztráció sem kell.

Larry egy német dog, több mint 76 kiló, de ugyanannyi szeretetre és törődésre vágyik, mint egy apró öleb.

Senki sem tudja, ki a felelős azért, hogy Mr. Bump-figurák lepték el Bristol külvárosát.

A Metropol összeszedte a nap legfontosabb információit, hogy minek ünnepeljük ma a napját, és hogy milyen idővel indul a hét.

Már régóta együtt voltak, közös gyermekeit is nevelték, de úgy érezték itt az idő, hogy „papíron” is elválaszthatatlanok legyenek egymástól.
3070
3956
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.