
Egy napon halt meg a covidos pár, tinikoruk óta elválaszthatatlanok voltak
25 év házasság után, néhány óra különbséggel vesztette életét a középkorú házaspár mindkét tagja – a férj nem bízott a vakcinában, ezért a felesége sem oltatott.

25 év házasság után, néhány óra különbséggel vesztette életét a középkorú házaspár mindkét tagja – a férj nem bízott a vakcinában, ezért a felesége sem oltatott.

A járvány ellenére is nő a magyar gazdaság. A kormány arra törekszik, hogy a gazdasági növekedésből a munkavállalók is részesüljenek.

Zsófia nem sokkal karácsony után távozott lakhelyéről, azóta nem adott életjelet magáról, ezért kérik a hatóságok a lakosság segítségét.

Új tünetegyüttesre lettek figyelmesek az orvosok: a koronavírus és az influenza egyszerre is jelentkezhet a fertőzötteknél – a félelmetes Fluronát még vizsgálják.

Itt az új év és itt az újabb lehetőség arra, hogy belebukjunk a nagyravágyó fogadalmainkba, amelyek többségét már idén sem tudtuk betartani.

Egyetlen nap alatt világszerte további közel egymillió ember betegedett meg a fertőzésben, a halálos áldozatok száma újabb tragikus mérföldkőhöz közelít.

Egy nehéz és hosszú év után sokaknak jelenthet megnyugvást, hogy a jövő év pár fantasztikusan izgalmas eseményt tartogat, amiket érdemes várni. Ezekből gyűjtöttünk össze párat.

Szokatlanul meleg idővel búcsúzott az óév, de jövő héten már beköszönt egy újabb hidegfront - előtte azonban még újabb meglepetésekre számíthatunk.

Szilveszterhez hasonlóan Újév napján is megdőlt a fővárosi és az országos melegrekord - summázta az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán.

A georgiai édesanya pénzt fogadott el egy férfitól azért, hogy az szexuálisan kapcsolatba léphessen a kicsivel.

A nő úgy érezte, hogy megcsalta a barátja, ezért bosszút akart állni, most rendőrségi ügy lett a gyújtogatásából.

Idén ősztől elindul az űrmérnökképzés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

A tervek szerint csütörtöktől-szombatig, minden héten felvehető lesz regisztráció nélkül a vakcina.

A nappalival egybeépített konyhában keletkezett az emberéletet követelő tűz.

Kérdéses, hogy mit keresnek 12 éves gyerekek hajnali 2-kor az utcán egy éles tölténnyel ellátott, működő pisztollyal.

A népszerű jósnak már korábban is bejött egy fontos futballeredménnyel kapcsolatos állítása, így sokan bíznak a szavaiban.
3004
3955
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.