
Most érkezett! Megremegett a föld Bécs mellett, Magyarországon is érezték
Magyarországon is érezhető földrengés volt az osztrák főváros, Bécs közelében kedden.
Magyarországon is érezhető földrengés volt az osztrák főváros, Bécs közelében kedden.
Tarlóégetés közben meghalt egy férfi a Zala megyei Rédicsen, a 75-ös főút mellett kedd délután.
Kilenc százalékkal növekedett Svédországban a Covid-19 betegséggel intenzív osztályra kerülők száma az előző héthez képest.
Nagykőrösön egy háziorvosi rendelőből tűnt el koronavírus elleni oltóanyag. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz.
A szlovák tettesek több embertől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében
Az intézetben dolgozók sok gyógyulásról számoltak be neki, egy fiatal férfi például 102 napos lélegeztetés után gyógyult meg.
Közös nyilatkozatot írt alá a kétoldalú kapcsolatoknak a stratégiai partnerség szintjére emeléséről Savkat Mirzijojev üzbég államfő és Orbán Viktor.
A tettére egészen megdöbbentő indokot mondott.
Müller Cecília ismertette, mikor szorul kórházi kezelésre egy koronavírusos beteg.
Átlépte a 2 milliót a beoltottak száma. Magyarország oltási programja ezzel újabb határállomáshoz ért, minden ötödik magyar ember már megkapta az oltást.
A mintegy 55 ezer naptömegű fekete lyuk adhatja a ma létező szupernagy tömegű fekete lyukak magját.
Sebastian Kurz és Vlagyimir Putyin még februárban állapodott meg a Szputynik V vakcinákról. Az osztrák kancellár azt hangsúlyozta, azt tartja a legfontosabbnak, hogy egy vakcina biztonságos legyen.
A tanulmányban minden fontos kérdésre választ adnak a kutatók.
Az operatív törzs ma is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját a koronavírus-járvány elleni védekezéséről.
Húsvétkor sem lesz megállás, folyamatosan oltják az embereket.
A közelgő húsvét miatt üveges tormákat vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Élelmiszer-biztonsági szempontból mindent rendben találtak.
2861
3357
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.