
Fontos világnapot ünneplünk ma, így tegyünk egy környezettudatosabb bolygóért
A Metropol összegyűjtötte október 21-e legfontosabb eseményeit és tudnivalóit.

A Metropol összegyűjtötte október 21-e legfontosabb eseményeit és tudnivalóit.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus-utánpótlást támogató Klebelsberg képzési ösztöndíjban.

Tűzgömb húzott el Magyarország felett szerdán kora este - közölte a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium a Facebook-oldalán.

Horror esethez hívták a hatóságokat egyszerre két helyszínre is szerda reggel.

A szakember elmondta, hogy országszerte jóval nyugodtabbak az emberek, hála a második vagy harmadik oltásnak.

Késsel támadt neki egy férfi másik háromnak egy éjszakai buszon Londonban. A sérültek egyikének az életéért jelenleg is küzdenek.

Két vádlottat emberkereskedelem miatt kilenc, illetve kilenc és fél év, másik kettőt kiskorú lány ellen elkövetett szexuális erőszak miatt három év nyolc hónap, illetve négy év fegyházra ítélt első fokon a Debreceni Törvényszék.

Rekordnagyságú, grépfrút méretű jég esett a héten Ausztrália keleti partvidékén, Queenslandben – közölte az ország meteorológiai szolgálata szerdán.

Egy tűzesethez riasztották ma reggel a tűzoltókat, akik elé szörnyű látvány tárult az ingatlanban.

A lány nem használta a biztonsági övet, és kizuhant az autóból.

Teljesen összeroncsolódott két autó egy pesterzsébeti balesetben, az egyik még egy falat is kidöntött.

A focista 2020 októberében vizespalackkal fejbe dobott egy szurkolót, aki emiatt az egyik szemére megvakult.

Senki nem hitt a szemének, gyorsan előkerültek a telefonok és kamerák.

A koronavírus elleni védőoltás nélkül akár 16 havonta újrafertőződhet az ember – figyelmeztetett egy új brit kutatás.

Magyarország első számú pályaudvara lesz a Nyugati - jelentette be a Facebook-oldalán szerdán a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A mini dinoszaurusz képe lesokkolta az internet népét, találgatnak, hogy mi lehet az.
2739
3578
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.