
Bátorságpróba – éjszakai állatok nyomában
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
A program egy „élő társasjáték”, amelyben a résztvevők lesznek a bábuk. Szükség lesz az ügyességre, koncentrálóképességre, gyorsaságra, együttműködésre és természetesen szerencsére is.
„Egy hatalmas dobókockával dobunk, és ahhoz, hogy lépni tudjunk, teljesíteni kell a mezőn lévő feladatot. Szükség lesz az ügyességre, koncentrálóképességre, gyorsaságra, együttműködésre és természetesen szerencsére is. Az érdeklődők létszámától függően több csapatban játszhatnak a résztvevők, így lehetőség lesz a képességeknek megfelelően felosztani csapaton belül a feladatokat.
A lényeg, ügyes dobásokkal, sok vidám feladat teljesítésével és egy kis szerencsével minél előbb eljutni a célba. Mindegy, hogy kerekesszékben ülsz, kerettel lépkedsz, biciklivel közlekedsz, bottal jársz, minden feladatot tudunk adaptálni számodra úgy, hogy kellő akaraterővel meg tudd oldani!”
Időpont: június 4. 10–12 óra
Helyszín: Millennium Háza
A program ingyenes, regisztrációhoz kötött.
Játékos feladatokon keresztül megismerjük az éjszakai állatok világát, miközben észrevétlenül megbarátkozunk a sötéttel is.
Ez egy önfejlesztő tréning program, amely segíti az önismeretet és a belső intuíció összehangolását az életünkben.
Babajóga, Kerekítő, illetve a gyermekvállalással kapcsolatos beszélgetések is várják az érdeklődőket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre