Budapest Borfesztivál a Budavári Palotában





Szeptember 23–26. között rendezik meg a Budapest Borfesztivált a Budavári Palotában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.23.
borfesztivál

„Az ország, de talán Európa kedvenc fesztiválja betölti harmincadik életévét. Mindezt egy – vagy inkább majdnem kettő – különösen nehéz év után, remélhetőleg már teljesen felszabadultan és kisimultan ünnepelhetjük meg, a folyamatosan szépülő Budavári Palotában, ahol a korábbi években megszokott területek mellett, újonnan átadott csodahelyeken is borozhattok. Gyertek el minél többen, és koccintsunk együtt, jó társaságban, a 30. Budapest Borfesztiválon!” – írják a szervezők.

Fotó: Facebook

A Borfesztivál készül néhány extra programmal is. A VinAgora Felfedezettek Házában minden nap bemutatkozik egy-egy kisebb borászat is, akik a rendezvényen saját standdal nem rendelkeznek, ám a VinAgora Nemzetközi Borversenyen kiemelkedő eredményeket értek el. A Borfesztivál Premier program keretében pedig olyan borokkal ismerkedhetnek meg a látogatók, amelyek most debütálnak a piacon.

Idén is kiváló előadók lépnek fel az eseményen. Két színpadon, minden nap más- más zenei stílus mutatkozik be.

További információk itt.





Top hírek

társasjáték

Májusi Rummikub Klub

Gyorsan elsajátítható stratégiai, logikai, kombinációs készséget fejlesztő, fenntartó játék, ami minden korosztálynak ajánlott.







Hírlevél-feliratkozás