
Nyári Margó az irodalmat a zenével párosítja a Balaton-felvidéken - irány Salföld!
Kapcsolódjunk ki Margóval Salföldön!
Az újjászületést adó vállalkozói szemléletmód: növekedj dinamikusan, lépj új szintre a világjárványkrízis idején!
Ingyenes, élő webinár az online világban teret nyerni kívánó, szolgáltatást nyújtó vállalkozóknak, üzleti vezetőknek.
„A közös és egyéni életeket a szélsőségek jellemzik minden téren, legyen szó egészségről, környezetről, gazdaságról, iparágakról, gazdasági formákról, kapcsolatokról” – írja az esemény szervezője, Gál Beáta. A magát üzletisiker-mentornak nevező cégvezető azt írja a programajánlójában, hogy az érdeklődőknek az újrakezdést adó vállalkozói szemléletmódról tart majd előadást.
„Beszélek arról, mi vezetett ahhoz, hogy 2020-ban elképesztő növekedést élt meg a cégem, azt követően, hogy az üzleti modell, mely alapján addig működtettük azt, a világjárvány következményeként létjogosultságát vesztette, milyen vezetői gondolkodásmód tette lehetővé, hogy a 2020. év üzleti forgalmát 2021-ben már az év első két hónapjában magunkénak tudjuk, mi teszi lehetővé, hogy minden szempontból növekedjünk, miközben az év jelentős részében, közel a felében »szabadság« üzemmódban élvezzük és megéljük az életet.”
Időpont: augusztus 23. 19.30–21.00
Részletek itt.
Kapcsolódjunk ki Margóval Salföldön!
Ezen a hétvégén érdemes Pozsonyba kirándulni.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.