
A hősök köztünk járnak: Polgári Erika és a szívből épített birodalom (x)
Vannak nők, akik az életük nehéz pillanataiból is erőt merítenek. Akik nem törnek meg, hanem újjászületnek. Polgári Erika története is egy olyan inspiráló történet, amely sok nőtársunknak adhat erőt.
Egy édesanya, aki a devizahitelek, a válás és a kilátástalanság mélypontjáról állt fel, hogy ne csak a saját, de több ezer ember életét is jobbá tegye. A NaturComfort, a Hölgyszalon és a City Lady Budapest nem csupán üzleti vállalkozások, hanem egy olyan női küldetés három pillére, ami a legmélyebb emberi értékeken alapul.

A „hét szűk esztendő”
Erika a 90-es években fodrászként indult, de hamar felfedezte a benne rejlő üzleti vénát. A direkt értékesítés világában, többek között, mint az Avon vezető tanácsadónője megtanult kommunikálni, célt kitűzni, de ami a legfontosabb: megismerte a magányos, törődést kereső emberek lelkét. Mikor a házassága véget ért, három gyerekkel és pénz nélkül maradt. Ez volt az az időszak, amit "hét szűk esztendőként" emleget. De nem adta fel, tekintete előtt ott volt a célja és a motivációja, hogy gyermekei megélhetését biztosítsa, és a legfontosabb, a szándék, hogy segítsen másoknak abban, hogy komfortosabb életet éljenek.
Ekkor született meg a gondolat, ami mindent megváltoztatott. Korábban árult egy lóbalzsamot, ami segített az ízületi panaszokon. Egy baráti kölcsönből vett pár darabot, és elkezdte telefonon felhívni azokat az embereket, akikről tudta, hogy fájdalmaik vannak. Nemcsak egy terméket ajánlott, hanem meghallgatta a problémáikat, adott néhány vigasztaló szót. A vevők érezték, hogy itt nem egy egyszerű értékesítő van a vonal másik végén, hanem egy társ, aki megérti őket. Így vált a NaturComfort egy személyes küldetéssé: segíteni a fájdalomtól szenvedő embereknek, hogy fájdalommentes és aktív életet élhessenek.

A minőség, ami több, mint egy díj
A kezdeti sikerek után Erika tudta, hogy a minőségbe kell fektetnie ahhoz, hogy a vásárlók ne csak egyszer, hanem mindig hozzájuk térjenek vissza. Ezért 2011-ben, a "józan paraszti eszére" hallgatva, saját krémet gyártatott. A Magyar Családi Balzsam egy olyan készítmény lett, amelyben nem a haszon, hanem a hatóanyagok magas minősége volt a legfontosabb. A vásárlók hálával teli visszajelzései megerősítették, hogy jó úton jár. A minőség iránti elkötelezettséget olyan rangos elismerések igazolják, mint a Magyar Természetgyógyászok Szövetségének ajánlása és az Érték és Minőség Nagydíjak, melyet 2025-ben egy viszonylag új termékük, a Flexigén is elnyert. Polgári Erika vezetői munkáját pedig az Inczédy György Életmű-díj is elismerte, melyet Nyíregyháza városától kapott 2021-ben.
A NaturComfort küldetése:
„Azt szeretnénk, ha a munkában megfáradt, nehezebben mozgó embertársaink újra képesek lennének ellátni maguk körül a háztartási teendőket, az aktív dolgozók tovább tudnák végezni kényelmesen a munkájukat, a nagymamák könnyen fel tudnák emelni unokájukat, és a kiskertet se hanyagolják el a fájdalmas végtagok miatt.
Ezért dolgozunk mindannyian 2011 óta töretlenül ugyanazzal az értékrenddel.
Csapatunk célja, hogy olyan minőségi, főként természetes összetevőkből álló - elsősorban magyar - gyógyhatású készítményekkel segítsen az embereken, melyek mellékhatások nélkül, az emberi szervezettel összhangban fejtik ki áldásos hatásukat.
Legismertebb termékük a Magyar Családi Balzsam, hátra, lábra, derékra! Már 210 000 vásárlónak segített a mindennapi komfortos élethez vezető úton.”

Ahol a nőiesség otthonra talál
Miután sikeresen felépítette a NaturComfortot, Polgári Erika rájött, hogy a teljes megújuláshoz nem elég a testet ápolni. Szívügye lett a Hölgyszalon megalapítása, egy olyan közösségé, ahol a mindennapi "hősök" – édesanyák, feleségek, karrierépítő nők – kikapcsolódhatnak és feltöltődhetnek. Itt a nők megtapasztalhatják, milyen ereje van a közös nevetésnek és a női támogató energiának.

Végül pedig, a saját útján szerzett tapasztalataiból inspirálódva, megszületett a City Lady Budapest divatáruüzlet is. Erika hisz benne, hogy az elegáns, harmonikus öltözködés nemcsak a saját közérzetünket javítja, de másokat is inspirál. A butik nem csupán divatáruüzlet, hanem egy hely, egy hölgyszalon, ahol a nők megtalálhatják azokat a darabokat, amelyekben igazán önmaguk lehetnek, és amelyek segítenek nekik kiállni a világba teljes önbizalommal.
Polgári Erika története egy hívogató üzenet minden nő számára: a nehézségekből erő, a tapasztalatokból pedig küldetés születhet. A NaturComfort az egészséget, a Hölgyszalon a közösséget, a City Lady pedig a magabiztosságot adja vissza. Három terület, egyetlen szívvel: a nők egymás iránti törődésének erejéről.
(x)
Top hírek


Neil deGrasse Tyson is ott lesz az MVM Future Talks szakértői között

Bárki lehet profi hulladékszelektáló, mutatjuk, hogyan
A hulladék újrahasznosítása nagyban múlik a szétválogatáson.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre