Százmillió forintos támogatást nyújt rászoruló gyermekeket segítő alapítványoknak az MVM Csoport

Az MVM Csoport idén novemberben százmillió forint támogatást adott át húsz, gyermekeket segítő civil szervezet képviselőinek az immár 17. alkalommal megrendezett MVM Élménynap – Legszebb napom elnevezésű rendezvényén. Az egész napos eseményen a társaságcsoport ezúttal az űrtematika jegyében nyújtott feledhetetlen élményt, és szervezett felszabadult, örömteli pillanatokban gazdag programokat mintegy 800 hátrányos helyzetű és beteg gyermek számára.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.12.02.
PR cikk MVM Csoport élménynap

Idén már 17. alkalommal rendezte meg az MVM Csoport a „Legszebb napom!” szlogent viselő Élménynapot, amelyen összesen százmillió forint értékben adott át támogatást húsz olyan alapítványnak, illetve civil szervezetnek, amelyek hátrányos helyzetű, illetve tartósan beteg gyermekek fejlesztését, gyógyítását és oktatását segítik, és életkörülményeiket javítják. A támogatásban részesülő szervezeteket ismét a társaságcsoport dolgozóinak szavazatai alapján választották ki, immár ötödik alkalommal. 

Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója az MVM Élménynap 2024 – Legszebb napom elnevezésű rendezvényen Fotó: MVM Zrt. 

A mára már hagyománnyá vált, évente megtartott rendezvény célja, hogy több mint 800 fogyatékkal élő, rászoruló és hátrányos helyzetű gyermeknek biztosítson egy felszabadult, játékkal és vidámsággal teli, „legszebb” napot. Idén újra a Millenáris adott otthont az eseménynek, ahol ezúttal űrtematikájú dekorációval és játékokkal varázsolta el a gyermekeket az MVM. Az előző évekhez hasonlóan az MVM Csoport több mint 100 dolgozója is ott volt az Élménynapon és önkéntesként segítette az animátorok munkáját. 

Az MVM Élménynapon a gyermekek igazi űrkalandot élhettek át   Fotó: MVM Zrt.

Az MVM Csoport számára – ahol több évtizedes hagyománya van a társadalmi és közösségi szerepvállalásnak – a karitatív célok melletti elkötelezettség kiemelten fontos. Az évente megrendezett Élménynappal a társaságcsoport nemcsak büszkén áll ki egy nemes cél mellett, de munkatársait is arra ösztönzi, hogy vegyenek részt hasonló, felemelő eseményeken és tapasztalják meg maguk is az összetartás erejét. 

Ezúttal űrtematikájú dekorációval és játékokkal varázsolta el a gyermekeket az MVM  Fotó: MVM Zrt.

Szívügyünk, hogy támogassuk a jövő generációját, különösen azokat a gyerekeket, akiknek nehezebb utat jelölt ki az élet. A támogatott szervezetek minden nap erejükön felül teljesítenek azért, hogy e gyerekek mindennapjait szebbé és könnyebbé tegyék – mi pedig örömmel vagyunk partnerek ebben a küldetésben. Ma azon dolgozunk munkatársaimmal, hogy 800 gyermek számára felejthetetlen élményeket nyújtsunk, és olyan emlékezetes napot teremtsünk, amelyre örömmel gondolhatnak vissza. Az Élménynap varázsa az együtt töltött időben és a közösen megélt pillanatokban rejlik, amelyek mindannyiunkat közelebb hoznak egymáshoz. Kétségkívül az MVM Csoport leginspirálóbb és legszívhezszólóbb eseménye, amely valódi értéket ad minden résztvevőnek

– mondta el Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója. 

A The Biebers koncertje fergeteges hangulatot teremtett az MVM Élménynapon Fotó: MVM Zrt.

Az Élménynapon a következő szervezetek vehettek át támogatást: 

  • A Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány 
  • Bethesda Kórház Alapítvány 
  • Bókay Gyermekklinikáért Közhasznú Alapítvány 
  • Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 
  • A Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány 
  • "BICE-BÓCA" Alapítvány a Mozgássérült Gyermekekért 
  • Csodalámpa Alapítvány 
  • Csontvelő-Transzplantáció Alapítvány  
  • Dr. Bohóc Mosolyszolgálat Alapítvány 
  • Életmentő a Beteg Gyermekekért és a Nagycsaládosokért Alapítvány 
  • "Első Lépések" - Mozgássérült Gyermekeket Segítő Alapítvány 
  • Érintettek Szülői Egyesület a Daganatos, Leukémiás és Gyógyult Gyermekekért 
  • Gyermekkori Autizmus Alapítvány 
  • Gyermekleukémia Alapítvány 
  • KézenFogva Alapítvány 
  • Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület 
  • Mosoly Alapítvány 
  • SOS Gyermekfalvak  
  • Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat  
  • Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért 








Top hírek





Hírlevél-feliratkozás