
Pogácsára és kommunikációra jut 100 millió, de parkőrségre egy fillér sem – Erzsébetvárosban így néz ki Niedermüllerék 2026-os költségvetése
Parkőrség nem lesz 2026-ban Erzsébetvárosban.
A Tisza-adó a szakértők szerint minden eddiginél nagyobb megszorításokat hozhat.
Kiszivárgott a Tisza Párt gazdasági programjának több részlete, amelyek súlyos terheket róhatnak a családokra és különösen a hazai kis- és középvállalkozásokra. A Tisza-adó a szakértők szerint minden eddiginél nagyobb megszorításokat hozhat, hatása pedig akár a Bokros-csomagot is meghaladhatja – írja a Ripost.

A múlt héten kiszivárogtak a Tisza Párt gazdasági tervei, amelyek a vállalkozásokat is érintenék, főként a kkv-szektort. A Tisza-adóról és annak a vállalkozásokra gyakorolt hatásáról Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadó beszélt a Mokka péntek reggeli adásában.
A családokat érintő megszorítások összegét 1300 milliárd forintra mérik, a vállalkozásokat sújtó rész, az pedig 3700 milliárd. Tehát ez a kettő együtt 5000 milliárd forintot jelent.
Akik már 1995-ben, a Bokros-csomag idején is éltek és emlékeznek, azok tudják, hogy az is egy nagyon komoly csapást jelentett a családokra, vállalkozásokra is, de az akkor »csak« 130 milliárd forintnyi volt, ha ezt most jelenértéken átszámítjuk mostani forintértékre, akkor is 877 milliárd forint
– emlékeztetett Szalai Piroska, majd hozzátette, hogy amit ebben az anyagban látunk, olvashatunk, az legalacsonyabb vagy legkisebb számítás szerint is legalább ötszöröse lenne annak, amit a Bokros-csomag idején kellett átélni.
Annak idején '95–96-ban azok az intézkedése, azok 17%-os reálkereset-csökkenést produkáltak két év alatt. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek a pénztárcája egyötödével kevesebbet ért vásárlóerő szinten alapvetően
– mondta.
A kkv-szektor az egyik legnagyobb foglalkoztató, aminek a legfontosabb szerepe a gazdaságban az, hogy a versenyszféra foglalkoztatottjainak kétharmada náluk dolgozik.
Tehát a családjaink kétharmada, háromnegyede az a kkv-szektor megszorításain keresztül is még negatívabban fogja megélni ezeket az intézkedéseket, meg azon az oldalon keresztül is, amit egyébként látunk a magánemberek adóztatásával. A progresszív adórendszer mindenkinek többet vesz ki a zsebéből
– magyarázta a miniszterelnöki főtanácsadó.
A családi kedvezmények csökkentése, illetve az édesanyáknak és a fiataloknak szóló mentességek megszüntetése az szintén többet vesz ki, de ez a normál, tehát a magánemberek oldala. Ehhez jön még az az oldal, ami a vállalkozásokat sújtja. Új járuléktípusokat vezetnek be. Egy olyan adóról is beszélnek, ami akkora lenne, mint a helyi iparűzési adó háromnegyede pluszban
– tette hozzá
Steiner Attila államtitkár is említette, hogy 32%-os áfafizetési kötelezettség lenne, minden 1600 köbcenti felett lévő autóra.
Szerintem nincs olyan vállalkozás, akinek ne lenne nagyobb autója. Ha van autója, akkor 1600-nál nagyobb szokott lenni, mert a nagyon picikével azért a vállalkozások nem igazán tudnak munkát végezni
– hívta fel a figyelmet Szalai Piroska.
A nyugdíjrendszer is érintett lenne a Tisza-csomag alapján, mivel az özvegyi nyugdíjakat megadóztatnák, és elvennék 20%-át a mostani nyugdíjaknak. Sőt, a megváltozott munkaképességűek is ugyanebbe a csoportba tartoznak, azoknak a juttatásaiból is elvennének. Emellett pedig, amíg a kormány 13-14. havi nyugdíjakat ad, addig a Tisza elvenne több mint kéthavit a nyugdíjasoktól. Valamint a nyugdíjrendszert is átalakítanák, ez viszont már a munkáltatói oldalt, köztük a kkv-kat is sújtaná.
A kiadványból az olvasható ki, hogy ahogy kormányra jutnának, azonnal végrehajtanák ezeket az intézkedéseket. Tehát ezt rögtön éreznék a családok, a bőrükön, főként a jövő év második fél évétől, hogyha Magyar Péterék kerülnének hatalomra, akkor már ezeknek az intézkedéseknek a bevezetése elindulna.
Ez egy akkora hatalmas összeg, amiből egy évig él a magyar egészségügy, a gyógyszertámogatásokat tekintve minden egyéb is. Ez egy óriási összeg. Ehhez mérhető olyan intézkedéseket nem találunk, ami azt mutatná, hogy ezt a pénzt mire költik. Tehát nagyon könnyen el lehet képzelni, ismerve a brüsszeli híreket, hogy ezek a pénzek nem is biztos, hogy itt maradnának Magyarországon. Na most, hogyha nem itt maradnának, akkor Brüsszel, Ukrajna, kit fogunk finanszírozni a családjaink helyett?
– tette fel a kérdést Szalai Piroska.

Parkőrség nem lesz 2026-ban Erzsébetvárosban.

Teljesült a kisfiú kívánsága.

Dárdai Pálról beszélt Orbán Viktor.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.