
Pogácsára és kommunikációra jut 100 millió, de parkőrségre egy fillér sem – Erzsébetvárosban így néz ki Niedermüllerék 2026-os költségvetése
Parkőrség nem lesz 2026-ban Erzsébetvárosban.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjút.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott pénteken Orbán Viktor miniszterelnök.

A miniszterelnököt a beszélgetés elején a 28 pontos amerikai béketervről kérdezték. A kormányfő szerint azért az Egyesült Államok és Oroszország tárgyal egymással, mert ők erősek. Az európai vezetők gyengék, őket kihagyják az egyeztetésekből.
A következő napokban pedig kiderül az is, hogy közelebb kerülünk-e a békéhez vagy egy Európára kiterjedő háború fenyeget minket.
Ma is egy fontos találkozóra kerül sor. Belgiumba utazik a német kancellár és ha jól tudom a Bizottság elnök asszonya is
– utalt arra a kormányfő, hogy a belgákat ma akarják rávenni arra, hogy a befagyasztott orosz vagyont vegyék el, és ebből az összegből finanszírozzák a háborút.
Ha az európaiak ezt sikerrel kitárgyalják, akkor rengeteg pénz áramlik Ukrajnába, ha a belgák ellenállnak, akkor az európai vezetőknek be kell ismerniük, hogy nincs pénz a háborúra, és akkor támogatni kell az amerikaiakat
– tette hozzá. A brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban azt mondta Orbán Viktor, hogy Brüsszel nehéz helyzetben van, mert a saját háza is ég.
Egy éve jött az a hír, hogy azt a belga embert, aki a jogállamiságért volt felelős, azt lekapta a belga rendőrség, mert pénzmosási ügyben érintett. Ez a személy folyamatosan Magyarországot támadta
– tette hozzá. Most Federica Mogherini bukott le. Miközben az EU úszik a korrupciós ügyekben, addig nekik kellene valami okosat mondani az ukrajnai korrupcióról – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy orosz energiahordozók nélkül többszörösére nőnének a rezsiköltségek. Éppen ezért létkérdés ezeknek a forrásoknak a megtartása – mondta a kormányfő.
El kellett érni, hogy az amerikai szankciók ne vonatkozzanak Magyarországra az orosz energiahordozókat illetően
Amíg Donald Trump az elnök és van egy békepárti kormány itthon, addig mentesülünk a szankciók alól
– tette hozzá. Az orosz féltől is garancia kellett, hogy megkapjuk a korábban kitárgyalt olajat és gázt minden körülmények között. Európa is szankciókat akar bevezetni az orosz olaj és gáz használatára, és ezért azt kell elérni, hogy vagy ne lépjen hatályba ez a döntés, vagy pedig minél későbben – mondta a kormányfő.
Brüsszel persze cinkelt lapokkal játszik, mert nem szankcióként, hanem kereskedelempolitikai lépésként akarják elérni ezt a lépést
Ha ezt meghozzák, akkor be fogjuk perelni Brüsszelt, mert ez egy nyílt jogsértés – tette hozzá.
Ahogy az várható volt, a Tisza Párt megszorítócsomagja is szóba került az interjúban, ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott Orbán Viktor, hogy a baloldal szeret adót emelni, és úgy gondolják, hogy a pénz náluk jobb helyen van, mint az embereknél. A kormányfő szerint a jobboldal ezzel szemben úgy gondolja, a munka és a teljesítmény a legfontosabb. A jobboldal csak annyi adót akar beszedni, amennyi a közös költségekre szükséges.
Mi a családok javára avatkozunk be, és a gyermeket nevelő szülők ne éljenek rosszabbul, mint a gyermeket nem vállalók
A Tisza programja alapján még pénzt is küldene Brüsszelbe, hogy folytassák a háborút – mondta a kormányfő. A Tisza és a DK ukránbarát pártok, helyeslik a háború folytatását, és Brüsszelbe küldenék a magyarok pénzét, majd az menne Ukrajnába. Ez egy aláírt program, ez egy valódi program és valódi fenyegetés – tette hozzá. Ha a Tisza programja életbe lépne, akkor el lehet felejteni a minimálbér-emelést – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor a 2004. december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazásról azt mondta, hogy az is siker volt, hogy az igenek voltak többségben. Arra hivatkozva lehetett bevezetni a kettős állampolgárságot 2010-ben. Mára mind közjogi értelemben, mind kulturálisan túlléptünk a fájó emlékű népszavazáson – zárta a beszélgetést a kormányfő.
Orbán Viktor interjúját itt nézheted vissza:

Parkőrség nem lesz 2026-ban Erzsébetvárosban.

Teljesült a kisfiú kívánsága.

Dárdai Pálról beszélt Orbán Viktor.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.