
Tőrt küldtek Donald Trumpnak? Nem hiszed el ki kézbesítette
Nagy tisztelője készítette az amerikai elnöknek.
A miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán reagált az EP-képviselő szavaira.
„Szent-Iványi István volt EP-képviselő szerint a Fehér Ház a magyar–amerikai csúcsot a legalacsonyabb szinten kezelte – ezt a következtetést abból vonta le a szakértő, hogy a Fehér Ház honlapján minden más aznapi tárgyalásról részletesebben beszámoltak, mint a csúcstalálkozóról. Ott voltam – és ennek éppen az ellenkezője történt.” – írja Facebook-oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs több részletet is megosztott ezzel kapcsolatban.

„Mielőtt a tárgyalás elkezdődött volna, az amerikai fél a szemem láttára küldte ki a leiratot készítőket a teremből. Az adminisztráció egyik magas rangú képviselője világossá tette, hogy miért történik ez: erre azért van szükség, mert komoly dolgokról, többek között az orosz–ukrán háború lezárásáról akarnak beszélni. Így is történt. Erről is hosszan beszéltünk. Úgy látszik, hogy az amerikai félnek is fontos, hogy a háborúpárti kör ne értesüljön a békepárti szervezkedés terveiről, meg nekünk is. Szent-Iványi István és a kör többi tagja pedig kinn morcoskodhatnak tovább.”
– olvasható Orbán Balázs bejegyzésében.

Nagy tisztelője készítette az amerikai elnöknek.

Csodálatos pillanatok a Kecskeméten megrendezett Háborúellenes Gyűlésen.

A korábbi kiváló kosárlabdázó kisfilmben üzent a kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.