
Gulyás Gergely: a leghatározottabban elítéljük és elfogadhatatlannak tartjuk az orosz dróntámadást
A fideszes politikus a Facebook-oldalán üzent.
Tartalékos katonaként is bizonyítja hazaszeretetét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf jelentette be Facebook-oldalán: "Ifjabb Schobert Norbert a Bajtársak Digitális Polgári Kör alapító tagja!"

Schobert Norbert sokoldalú fiatal, aki iskolai tanulmányai mellett fegyelmezetten helytáll a sportban és a katonai szolgálatban is. Láthattuk már sportolóként és televíziós szereplőként, továbbá a Magyar Honvédség tartalékos katonájaként is bizonyítja hazaszeretetét és elhivatottságát.
Ahogy ő maga fogalmazott: „Én úgy gondolom, hogy az első és legfontosabb dolog megvédeni az országot, ahová születtünk és ahova annyi emlék köt bennünket. Összefogásra van szükség.” Ezzel a hitvallással csatlakozott a Magyar Honvédséghez és ezzel a bátor kiállással ad példát kortársainak.
A fiatal generáció készen áll a haza védelmére. Üdv a fedélzeten!
- fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A fideszes politikus a Facebook-oldalán üzent.

Friss videóval jelentkezett Orbán Viktor.

Még kormányra sem került a Tisza, máris visszalépett az igazságügyi miniszteri poszttól Magyar Péter egyik bizalmi embere.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.