Klippremier! Szinte még forró, annyira friss a magyar zenekar videója

Váratlan nehézségek ajándékozták meg látványos akcióklippel a magyar looper zenekart.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.11.

Nem indult felhőtlenül az InFusion Trio új klipjének forgatása. A Modern Folk című, januárban megjelent albumukról Bartók Béla Román népi táncok című darabjának feldolgozásához a sümegi várban szerettek volna látványos, nagyszabású kisfilmet készíteni, ám a munkálatokat előbb a szeptember végi, kiszámíthatatlan időjárási viszonyok hátráltatták, majd újabb, nem várt akadályba ütköztek.

Az eredeti szinopszis szerint ugyanis 8 táncossal dolgoztak volna, de sajnálatos módon közülük négyen a forgatás napján beteget jelentettek, így a már a helyszínen tartózkodó stábnak azonnal új koncepcióval kellett előállnia.

“Óriási szerencsénk volt, hogy Gábor, a sümegi vár munkatársa velünk tartott, és felajánlotta, hogy a rendelkezésünkre bocsátja a Történelmi Lovasjátékok előadásának szereplőit, így tíz fantasztikus harcossal tudtunk nagyszabású kalandfilmekre emlékeztető jeleneteket rögzíteni!” - mesélték.

A csapat 11 órán át forgatott, többek között a vár külső helyszínein és a Történelmi Rendezvénycsarnokában is, ahol hetente több alkalommal is tartanak lovasjátékokat, amelyben a spanyollovas karusszeltől kezdve az ügyességi fegyverbemutatón át a gyalogos bajvívásig mindenféle, középkori hangulatot idéző jelenetnek lehet tanúja a közönség.

“Már a felvételek készítésének elején tudtuk, hogy a kellemetlen helyzet valami egészen új, az eredetinél jóval látványosabb és intenzívebb klippel ajándékozott meg minket, és az első riadalom után új inspirációval felvértezve dolgoztunk” - tette hozzá a rendező, Czoller Bence.

Az zenekar modern, de tradicionális elemeket magán viselő fellépő ruháit Horányi Juli tervezte.

“Szerettük volna, ha az öltözékünk is türközte volna azt a szándékunkat, hogy a klasszikus magyar darabokat mai hangszereléssel közelebb vigyük a fiatalokhoz, érthetőbbé és szerethetőbbé téve átörökítsük azokat a jövő generációi számára is.”

A zenekar hosszútávú tervei között szerepel egy gyönyörű népdal átdolgozása is egy vendég-énekesnővel, és remélik, hogy hamarosan útnak indulhatnak, hogy országhatárokon innen és túl is bemutathassák az album szerzeményeit.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás