Októberben megjelent a FIFA 21, az évről évre legnagyobb eladási számmal rendelkező labdarúgó játék. A Metropol letesztelte a fociszimulátort.
A legtöbb kritika az évente megjelenő FIFA kiadást azzal kapcsolatban éri, hogy régóta csak ráncfelvarráson esik át és komolyabb fejlesztéseket nem hajtottak végre az Electronic Arts „műhelyeiben”. Ezt mi is tapasztaltuk, a grafikai változások ellenére első ránézésre nem sok változott, sem játék közben, sem a menürendszerben és a választható játékmódokban sem. A legkedveltebb platform az Ultimate Team, amiben kényünk-kedvünk szerint állíthatjuk össze álomcsapatunkat, amivel a világ bármely pontján élő játékosok ellen játszhatunk barátságos mérkőzéseket és nevezhetünk be vele különböző tornákra. A tavalyi kiadáshoz képest újítást itt sem véltünk felfedezni, minden megy a megszokott módon, idővel ütőképes csapatot állíthatunk ki és mérethetjük meg magunkat mások ellen.
Az régóta tudott, hogy a játékban lehetőség van egykori klasszisokat is megszerezni, mint Pelé vagy Maradona, de idén már Puskás Öcsi is rugdoshatja a gólokat az ellenfeleknek. Ehhez persze sok virtuális fizetőeszközt kell összeszorgoskodni, rengeteg játékkal töltött óra árán. A könnyebb utat kedvelők akár igazi pénzt is beválthatnak játékvalutára, hogy minél hamarabb megszerezhessék a legjobb játékosokat. Ez egyébként a FIFA sorozat legnagyobb vitát kiváltó szegmense is, ugyanis a főleg tinik által űzött játékban sikert elérni könnyen és gyorsan pénzzel lehet, ami nem a legjobb üzenet a szülők szemében.
Sokak örömére tavaly visszatért a kispályás foci és a Volta név alatt akár karrier módban is rúghatjuk a bőrt betonon, salakon, teremben, de sokat nem rugóztak a játékmód átalakításán.
A támadásokat sokkal látványosabban vezethetjük és irányíthatjuk közben a csapatunkat, a védekezés ezáltal viszont jóval nehezebbé vált. A labdarúgást gólra játsszák, így talán a játék sava-borsa kerül középpontba.
Nagy változásokat ne várjunk a 21-es kiadástól, de egyelőre ez a legkelendőbb játék a piacon és vélhetően még évekig ez így is marad.
- A látványosabb támadójátékot ígérték a fejlesztők, valóban némileg javult a csatárok cselezőképessége, nehezebb őket leszerelni.
- Az új ikonok között ott van Puskás Ferenc, akit így mi is saját csapatunkban tudhatunk.
- Több funkció érhető el a karrier és a Volta módban.
- A hamarosan megjelenő, következő generációs konzolokon még jobb vizuális élmény várható.
- A hatékonyabb támadójáték fejlődése mellett a védekezés nem kapott akkora hangsúlyt és a kapusok sem ütik meg még mindig a régóta kívánt szintet.
- Az online játékformákban továbbra sincs lehetőség arra, hogy a barátaink ellen akár teljes bajnokságokat játszunk, ez csak offline lehetséges.
- Dúl a licencháború a vetélytárs Konami Pro Evolution Soccerével, így például a Juventus csapatát Piemonte Calcio néven találjuk.
- Nincs Ferencváros, az EA nem várta meg, kik jutnak be a Bajnokok Ligájába, így nem ad teljes képet.
- A gatyánk is rámehet, ha türelmetlenek vagyunk és inkább pénzért zsetonokat vásárolunk, hogy minél erősebb legyen az online csapatunk.
Új lehetőség az élesen középre adott beadás, aminek százalékos hatékonysága jóval nagyobb, mint a korábbiakban volt. Fussunk le az alapvonalig és az R1+négyzet kombinációval már középre is bikáztuk a labdát, már csak a centerünknek kell jókor és jó helyen érkeznie.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre