
Filmklub – Sweat
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A limitált férőhelyes tv-felvételen jelentkezési sorrendben vehetsz részt.
„Kérünk titeket, hogy a tv-felvétel miatt érkezzetek fél órával a kezdés előtt, hogy mindenki időben elfoglalhassa a helyét.
Lackfi Dorottya 2020-ban indította útjára szólóprojektjét, aZorka néven. Versszerű szövegek, melankolikus és tapadós dallamok jellemzik szerzeményeit, melyek az alterpop műfajba repítenek magukkal. Eleinte akusztikus koncertek keretében hallhattuk országszerte, az utóbbi évben pedig zenekari felállással is bővült a produkció. Első kislemeze Elharapott szavak címmel jelent meg 2021 novemberében. 2022 nyarán többek között találkozhattunk aZorkával a VOLT-on, a Művészetek Völgyén, ősszel volt lehetősége Marge és a Margaret Island zenekarok vendégeként színpadra lépni, valamint bekerült a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram támogatottjai közé. Emellett sorra jelentek meg az új dalok, 2023-ban pedig érkezik az első aZorka-nagylemez.”
Regisztráció szükséges.
Időpont: június 26. 16.00
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A világ történései egyre inkább eltávolodnak a vágyott békétől, ami még sürgetőbbé teszi a figyelem felébresztését.
Páratlan művészettörténeti barangolásban lesz részünk, gondolatban bejárjuk a tereket, megállunk a paloták előtt, feltekintünk a dóm káprázatos kupolájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre