
Filmklub – Sweat
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A Boldog Salkaházi Sára-templom udvarán egy héten keresztül várja a nyáresti kikapcsolódásra vágyókat az Újpalotai Nyári Játékok programja.
Június 20-tól öt napon át kínál változatos szórakozást a művészetek kedvelőinek a Csokonai Nonprofit Kft., esténként 20 órától. Valamennyi program ingyenes.
Tizedik alkalommal várja és nem csak a kerületieket az Újpalotai Nyári Játékok rendezvénysorozata, a Csokonai Nonprofit Kft. szervezésében. A június 20–24. közti ingyenes programok helyszíne a Boldog Salkaházi Sára-templom udvara lesz, a XV. kerületi Pattogós köz 1. szám alatt.
A kínálat az idén is vegyes: színházi előadás, dzsesszkoncertek, színházkoncert egyaránt szerepel a kínálatban, olyan előadókkal, mint Egri Márta, Benedek Miklós és Gálvölgyi János a Hárman a padon című színházi előadásban, a többek közt Kossuth-díjjal elismert Hot Jazz Band, akik lendületes sztenderdeket hoznak ez alkalommal is, Pokorny Lia és Kéméndi Tamás a LIAison című, szerelem köré szőtt színházi stand upjával lép fel, a Kozma Orsi Quartet Let’s Swing címmel adja elő örökzöld slágerekből összeállított estjét. A zárónapon, június 24-én a Lakatos Ágnes Special Zone előadása ígér harmonikus melódiákkal igényes dzsesszt.
Lengyel film, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020. 106 perc. Rendező: Magnus von Horn.
A világ történései egyre inkább eltávolodnak a vágyott békétől, ami még sürgetőbbé teszi a figyelem felébresztését.
Páratlan művészettörténeti barangolásban lesz részünk, gondolatban bejárjuk a tereket, megállunk a paloták előtt, feltekintünk a dóm káprázatos kupolájára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.