
Kutya jó élet – kiállítás a kutyatartásért
A pályázaton óvodás csoportok vehettek részt annak reményében, hogy „Mancs a kézben” kutyás foglalkozást, valamint társasjáték- és mesekönyvcsomagot nyernek.
Kiállítások, koncertek, filmvetítések, sőt medence és grillparty is szerepel az idei Budapest100 programjai közt. A hétvégén megismerhetjük a főváros száz éves épületeit.
Több mint 50 épület csatlakozott az idén tizedszerre meghirdetett programsorozathoz, amelyben a főváros 100 éves épületeit ismerhetjük meg. Szombaton és vasárnap számtalan program közül választhatunk, a legtöbb helyen épületbejárás lesz, amit gyakran a legidősebb lakók (például Magdi, vagy Erzsi néni) tartanak, de lesznek koncertek, kiállítások, filmesítések. Valahol a légópincékről hallgathatunk előadást, másutt medence, vagy éppen grillparti lesz. A gyermekes családokra is gondoltak, így kézműves foglalkozások, vagy papírcsákó-hajtogatás is szerepel a programok közt. A Budapest100 keretein belül idén lesznek városi séták is, így megismerkedhetünk például a Tabán, Újpest vagy a Bartók Béla út környékének történetével. A járványhelytere tekintettel mindenütt szigorú biztonsági előírások lesznek.
Épületek listája és részletes programok: budapest100.hu, vagy Play Áruház/Budapest100
A pályázaton óvodás csoportok vehettek részt annak reményében, hogy „Mancs a kézben” kutyás foglalkozást, valamint társasjáték- és mesekönyvcsomagot nyernek.
A tárlaton a Magyar Képzőművészeti Egyetem három, képi grafikus hallgatója állítja ki munkáit, amelyek úgy mediálisan, mint témáikban szerteágaznak.
„A változatos zenetörténeti korokat átfogó hangszeres produkciókat képzőművész kollégáink tárlata gazdagítja a ház előterében.”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre