RETRO RÁDIÓ

Gulyás Gergely: Magyarország szabadabb, mint a nyugat-európai országok





Magyarország ma lényegesen szabadabb, mint a nyugat-európai országok, és erre a médiaviszonyok egyértelmű bizonyítékot jelentenek – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Igazságháborúk II. című konferencián, hétfőn Budapesten.



Megosztás
Szerző: MTI
Létrehozva: 2023.03.13.
Módosítva: 2023.03.13.
Magyarország média Gulyás Gergely

Gulyás Gergely – az Alapjogokért Központ és a Magyar Nemzeti Médiaszövetség szervezte rendezvényén – kiemelte: Magyarországon nagyon különböző értékvilágok jelennek meg a fő irányú sajtóban, a radikális szélsőbaloldaltól a radikális jobboldalig mindennek megvan a fóruma, minden megtalálható, és mindenkinek van lehetősége arra, hogy a magyar közélet vitáiban részt vegyen.

GULYÁS Gergely
Fotó: Máthé Zoltán

Szerinte éppen ezért a viták teljeskörűbbek és szabadabbak, mint Nyugat-Európában, ahol az önmagát korábban konzervatívnak nevező sajtó már minden fontos kérdésben feladta a pozícióit.

Gulyás Gergely kijelentette: Magyarországon a sajtószabadság nem kérdőjelezhető meg, mindenki a saját meggyőződésének megfelelően írhat, és egy-egy vélemény miatt senkit nem lehet megbélyegezni.

A miniszter szerint a XXI. század fenyegetése az, hogy a balliberális témák kizárólagosságra tesznek szert, s aki ezeket nem fogadja el, az nem lehet a politika részese. Ebből a szempontból Közép-Európában van egy komoly ellenállás – hangoztatta, hozzátéve: Közép-Európa, és különösen Magyarország nem adta fel azt a célkitűzést, hogy a normalitás a jövőben is érvényre juthasson.





 





Ezeket olvastad már?
Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Minden készen áll Ferenc pápa látogatására

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Békepárti, migrációellenes republikánus sztárpolitikus tart előadást Budapesten

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás