Szita Károly: A szankciók nem értek célt, de mindannyian szenvedünk a súlyos következményeitől





Az orosz–ukrán háborúval összefüggő európai uniós szankciós intézkedések már fenntarthatatlanok, azok az emberek mindennapjait nehezítik meg – hangsúlyozta a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.10.09.
elhibázott szankciók

Szita Károlyt, Kaposvár Fidesz–KDNP polgármesterét a műsorban annak kapcsán kérdezték a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, hogy az uniós szankciós politika megváltoztatását, a felzárkóztatási és helyreállítási alap magyar polgárokat is megillető forrásainak elérését kérte az Európai Bizottság elnökétől. A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke így fogalmazott: „Nagy a baj, azt nem mi okoztuk, mégis nekünk kell elszenvedni. Ma már világosan látszik, hogy a szankciók nem érték el a céljukat, a háborúnak nem vetettek véget, ugyanakkor mindannyian szenvedünk a súlyos következményeitől” – mutatott rá.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Szita Károly hangsúlyozta: elítélik Oroszország katonai agresszióját, kiállnak Ukrajna területi épsége mellett. Majd szólt arról, hogy a szolidaritás tényleges segítségnyújtásban is megnyilvánul: a megyei jogú városok ukrán menekültek százezreit fogadták be, intézményeik ukrán gyermekek és fiatalok tízezreinek biztosítanak megfelelő bölcsődei, óvodai, iskolai ellátást, oktatást és nevelést. „Most ezeknek az intézményeknek a működése is nehéz helyzetbe került” – mondta a politikus..

Szita Károly elmondta, városvezetőként régóta hisz abban, hogy a szuverenitásnál nincs nagyobb erő, majd az energiafüggőség csökkentése mellett érvelve kiemelte: annak megvalósítását szolgálná az EU felzárkóztatási alapja, annak forrásaiból számos ilyen fejlesztést tudnának megvalósítani. Egyúttal arra kérte Magyarország mintegy 3200 településének polgármestereit, hogy ők is lássák el aláírásukkal az Ursula von der Leyennek írt levelet.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás