
A rendőrnő összejátszott drogdíler barátjával: ami ezután következett, az igazán letaglózó
Sok időbe telt, mire kiderült az igazság.
Az Oroszország ellen hozott energetikai szankciók „katasztrofális következményekkel” fenyegetnek az egész európai közösség számára, miközben Oroszországra kevés hatásuk van - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti képviselője hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Deutsch Tamás felidézte: miután a magyar kormány megfogalmazta kételyét a szankciók kapcsán, „elemi erejű támadás” indult ellene európai szinten, sőt az egész világon és Magyarországon is.
„A magyar baloldal egészen elképesztő mértékben szankciópárti, csak az a helyzet, hogy megint a valóság bekopogtatott mindenkinek az ajtaján” - fogalmazott Deutsch Tamás, hozzátéve: a valóság pedig az, hogy az energetika területére kiterjesztett szankciók az árbevételt tekintve nem okoztak kiesést, hanem energiaexportjából rekord - 158 milliárd eurónyi - árbevétele volt Oroszországnak, amiből 85 milliárd eurónyit az Európai Unió fizetett.
Ugyanakkor a szankciók az „egekbe” emelték az árakat, tehát valóban kevesebb energiát importál az unió, azért viszont többet fizet, nő az infláció, egyre nehezebb garantálni az energiabiztonságot és a rezsiszámlák is megfizethetetlenné válnak - fejtette ki az EP-képviselő.
Arra a felvetésre, hogy az ellenzék kétmilliárd forintnyi dollárt kapott a választási kampányban külföldről, Deutsch Tamás azt mondta, hogy a baloldal nem tartotta be azt a szabályt, miszerint választási kampányban külföldi anyagi támogatást nem szabad elfogadni.
„Ezt a szabályt nyilvánvalóan Márki-Zay Péter és a magyar baloldal, az egyesült ellenzék megsértette” - jelentette ki, rámutatva: ez nem csupán vád, hiszen az ellenzék „büszkén” vállalja, hogy kétmilliárd forintnyi dollárt kértek, kaptak és használtak fel.
Deutsch Tamás úgy összegzett: nem nehéz levonni a következtetést, hogy Soros György „kilóra” megvette a magyar ellenzéket, amely a választási kudarc után sem nyerte vissza az önállóságát.

Sok időbe telt, mire kiderült az igazság.

A hetedik érzék által többet ismerhetünk meg a világunkból?

A rendőröket is sokkolta azaz állapot, amiben megtalálták.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.