RETRO RÁDIÓ

Nyitrai Zsolt: az illegális migráció erősödik, meg kell védeni az országot





Erősödik az illegális migráció, mivel a háború, a gazdasági válság és az élelmiszerhiány miatt egyre többen indulnak Európa felé - mondta a kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Mórahalmon, a rendőrségi és polgárőr vezetők részvételével rendezett határvédelmi fórumon.



Megosztás
Szerző: Metropol
2022.08.26. 15:30
biztonság

Nyitrai Zsolt hozzátette: míg 2016-ban 19 ezren próbáltak illegálisan bejutni Magyarországra, addig 2021-ben 119 ezren, idén pedig már eddig több mint 150 ezren. Sokan erőszakosan, fegyverrel próbálják átlépni a határt, ezért van szükség határvadászokra.

A miniszterelnöki biztos megköszönte a polgárőrök munkáját, és leszögezte: „meg kell védeni hazánkat”.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke méltatta a polgárőrség határvédelem és illegális migráció elleni küzdelemben elért eredményeit.

Elmondta: 2022 a polgárőrségnél a határvédelem éve volt. Februárban a kormány felkérte a szövetséget, hogy lásson el fokozott határvédelmi szolgálatot. A feladat ellátásában tízezer polgárőr vett részt, mintegy százezer szolgálati órát teljesítettek és 8 ezer elfogást hajtottak végre.

Mórahalom a határvédelemben történelmet írt, különösen a polgárőrség szempontjából. Minden fontosabb intézkedésünk ehhez a városhoz kötődik - tette hozzá a szövetség elnöke.

Hozzátette: rövidesen munkába állnak a kiképzett határvadászok, szükség lesz a jó együttműködésre a polgárőrökkel.

Csorba Sándor ezredes, a polgárőrszövetség határvédelmi tagozatának vezetője elmondta: 2017 óta ez a tagozat fogja össze a határterületen működő mintegy 110 egység 2500 polgárőrének munkáját. A polgárőrök jelenleg is aktívan részt vesznek az illegális migráció elleni küzdelemben. A munka folytatására van szándék, ám a polgárőr-egyesületek anyagi lehetőségei szűkülnek, ezért további forrásokra van szükség.

Nagy István ezredes, a határvadász ezred megbízott parancsnoka elmondta: a 4 hetes képzésen részt vevő állomány motivált, felkészült, büszke arra, hogy hazája biztonságát szolgálja. Az ezred feladata mentesíteni a honvédségi, rendőrségi állományt a határvédelmi feladatoktól, ami nehéz, hosszú folyamat lesz.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP), Mórahalom polgármestere a rendezvényen elmondta: az illegális migráció kiemelt társadalmi ügy. A térség 2015 után élhetetlenné vált, ám a kerítés felépítésével és a határvédelmi intézkedésekkel a kormány visszaszorította a migrációt. A polgármester köszönetet mondott ezért a miniszterelnöknek és a kormánynak.

A polgármester felhívta a figyelmet az érintettek közti párbeszéd, együttműködés fontosságára. Elmondta, hogy a határ térségében a mezőgazdasági területek 30 százalékát sújtja a migráció. Az illegális bevándorlók megrongálják a megművelt területeket, megkárosítják a gazdákat, ezért is nagy jentőségű a mezőőri szolgálat. Felajánlotta a város összes jóléti szolgáltatását a határvédelemben résztvevők számára.

Végvári pozícióban fontos megragadni minden szalmaszálat” a megmaradás érdekében - mondta Nógrádi Zoltán.





Ezeket olvastad már?
Február 18. - ezt a dátumot írja be a naptárába

Február 18. - ezt a dátumot írja be a naptárába

Február 5-én életbe lép az Európai Unió olajembargójának második fázisa - Videó!

Február 5-én életbe lép az Európai Unió olajembargójának második fázisa - Videó!

Novák Katalin: Isten éltesse a ma 75 éves Kern Andrást! - Fotó!

Novák Katalin: Isten éltesse a ma 75 éves Kern Andrást! - Fotó!

Nyitrai Zsolt: Szövetségben a bélyeggyűjtőkkel

Nyitrai Zsolt: Szövetségben a bélyeggyűjtőkkel

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás