
Sokkoló felvételek: forró vízzel locsolta le a négyéves gyereket és nagymamáját egy szomszéd
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
A Fidesz szerint a DK még a nyugdíjasokra is rászabadítaná a háború árát, és ha „Gyurcsányékon” múlt volna, már nyugdíj sem lenne.
„Ha Gyurcsányékon múlt volna, már nyugdíj se lenne ebben az országban, kormányzásuk alatt már csak IMF-hitelből tudták fizetni a nyugdíjakat, elvettek az idősektől egyhavi nyugdíjat és egekbe emelték nekik a rezsit” - reagált a Fidesz hétfői közleményében a DK-s Gréczy Zsolt sajtótájékoztatójára, amelyen arra szólította fel a kormányt, hogy az infláció miatt adjon százezer forintot a nyugdíjasoknak.
A kormánypárt szerint a DK még a nyugdíjasokra is rászabadítaná a háború árát, folyamatosan támadja a rezsicsökkentést és az árstopokat.
A közleményben a Fidesz megerősítette: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra, a háborús inflációt is követi a nyugdíjemelés, fenntartják a rezsicsökkentést és árstopokkal védik az időseket a háborús áremelkedéstől.
Hangos sikolyok töltötték be az utca csendjét.
Koporsóműhelybe és meghiúsult esküvő nyomaira bukkantak.
Hihetetlen mennyibe került egy pizza 2002-ben!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.