RETRO RÁDIÓ

A baloldal hetek óta vitatkozik a kampány színein, miközben a Fidesz egyre csak erősödik





A 444 információi szerint a baloldali kampányközpont megrendelte első közös kutatását. A kutatásból kiderült, hogy a Fidesz-KDNP 46%, míg a baloldali összefogás 32%-on áll.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.12.16.
vita

A 444.hu november végén egyik cikkükben tették fel a kérdést, hogy Hová tűnt az ellenzék?

Azóta nagyon sok belső vita folyt az ellenzéki összefogás pártjai között, megalakultak munkacsoportok, készültek kommunikációs tervek is, de a választók figyelméért továbbra sem küzdenek nagy erőkkel a kormányváltásra szövetkezett erők.

Márki-Zay Péter ugyan továbbra is járja az országot, és a sajtóban megjelent hírekre közleményekkel és közösségi médiás posztokkal sűrűn reagálnak az ellenzék politikusai, de az előválasztás második fordulója óta nem voltak képesek diktálni a tempót. Azóta alig fordult elő, hogy akár csak egy napra olyan téma foglalkoztassa a közvéleményt, amivel ők jöttek elő.

Ezalatt a Fidesz megerősödött

A portál információi szerint szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A számok kijózanítóak. A teljes lakosságra nézve 46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága,a Mi Hazánk 5%-ot, a Kétfarkú Kutya Párt 4%-ot kapna, míg további 12% nem szavazna vagy nem árulja el, hogy kit támogatna.

Továbbá 52% mondta azt, hogy a mostani kormány maradását szeretné, és csak 43% akarna kormányváltást.

Az előválasztás idejéhez képest jelentősen megerősödött a Fidesz. A 444.hu úgy tudja, hogy a kormánypárt saját, szintén nem a nyilvánosságnak szánt mérései is hasonló arányokat jeleztek az elmúlt hetekben.

E mérések alapján úgy tűnik, hogy az ellenzék nemcsak hogy lendületet vesztett az október közepe óta tartó passzivitással, de a Fidesz sikeresen át is vette a kezdeményezést, és növelni is tudta a táborát. Októberben még több kutatócég is döntetlen-közeli helyzetet, esetleg enyhe ellenzéki fölényt mért - írták.

Januárra tervezték csak a látványos indulást

Még e számok ismerete előtt az ellenzéki oldalról a portál úgy értesült, hogy komoly választási kampányt idénre már nem terveztek, és januártól készültek csak intenzívebb munkára. Ennek az egyik oka állításuk szerint, hogy ki kellett találni, hogy milyen stáb és hogyan vezesse az összellenzéki kampányt, miután a legtöbb ellenzéki politikus meglepetésére Márki-Zay Péter lett a közös miniszterelnök-jelölt. „Nulláról kellett építkezni” - emlékeztettek többen is.

De van más oka is az ellenzéki oldal lefagyásának. Ahogy egy képviselő fogalmazott, „heten hétfélét gondolunk szinte mindenről, azon kívül, hogy az Orbán-kormányt le kell váltanunk. Így elég nehéz dönteni bármiről”. (A hét szereplő az előválasztást szervező hat párt - DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd - illetve az éppen párttá alakuló, Márki-Zay Péter vezette mozgalom, az MMM.)

Olyannyira nehéz, hogy már három hete többen is tudni vélték, hogy napokon belül bemutatják az összellenzéki szövetség kampányban használatos nevét, illetve a kampányszíneit. Önálló embléma nem lesz, mert a szavazólapokra úgyis a pártok logóját lehet csak kitenni, így végül a közös jelképről lemondtak, de valamilyen név (demokraták? összefogás?) és dizájn készül, csak nem sikerült még dönteni róla. A patthelyzetet mutatja, hogy két párt is szórólapozós kampányt tervezett december elejére a saját egyéni jelöltjeinek, de a közös kampányközpontból szóltak, hogy várják meg vele, hogy legyen közös dizájn - csakhogy nem lett meg, és így az idei szórólapozások elmaradtak - írta a 444.hu.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás