RETRO RÁDIÓ

A kormány kiemelten támogatja Budapestet





A kormány célja, hogy Budapest élhető, fejlődő, működő nagyvárosként méltó otthona legyen az itt élőknek és méltó fővárosa Magyarországnak. A kormány ezért jelentős támogatást adott Budapest fejlesztésére és működtetésére az egyik leggazdagabb helyhatóságnak számító Fővárosi Önkormányzat részére – tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán az MTI-t.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.24.
főváros

Az összegzés szerint a Budapest működésére adott költségvetési támogatások összegét idén harmadával emelték tavalyhoz képest, a 2020-as 88,3 milliárd forint után 2021-ben 111,4 milliárd forint állami hozzájárulás segítette a fővárosi és a kerületi önkormányzatok feladatainak ellátását.

A jómódúnak minősülő önkormányzatok közül egyedüliként a Fővárosi Önkormányzat kapott kedvezményt a szolidaritási hozzájárulás megfizetése alól, 2017-2020 között közel 50 milliárd forint értékben” - olvasható a közleményben.

Mint írják, a kormány kiemelten hozzájárul Budapest fejlesztéséhez is. Az Egészséges Budapest Programban a kormány 2020 és 2024 között 50 milliárd forintot biztosít a Fővárosi Önkormányzat és a 23 budapesti kerület számára a járóbeteg-szakellátás fejlesztése és a várólisták csökkentése érdekében.

A Fővárosi Önkormányzat pénzügyi terheinek csökkentését segíti, hogy a kormány magára vállalta a budai fonódó villamos meghosszabbítását, a kelenföldi intermodális csomópont és részben a pesti alsó rakpart fejlesztését. Több olyan folyamatban lévő projekthez nyújtott támogatást a kormány, ahol a beruházó a főváros. Teljes egészében „finanszíroztuk az M3 metróvonal 220 milliárd forintos felújítását. A Lánchíd 6 milliárd, a Blaha Lujza tér pedig 1 milliárd forint kormányzati támogatással újulhat meg. A 2010 óta megvalósult és még folyamatban lévő budapesti beruházások értéke több mint 2300 milliárd forintra tehető” - olvasható a közleményben.

Magyarországon a helyi közügyek intézése a kormánytól függetlenül működő önkormányzatok feladata, a budapestiek a Fővárosi Önkormányzat jelenlegi vezetését bízták meg a képviseletükkel. A kormány Budapestre a nemzet fővárosaként tekint, ezért a város az állami támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, de a főváros vezetése helyett nem tud a kormány döntéseket hozni, gazdálkodni - írták.

A Miniszterelnökség közleményében emlékeztet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat anyagi helyzete stabil, 2021. október végén 87,3 milliárd forint készpénzzel és 46,7 milliárd forint állampapírral rendelkezett. Jelentős részben a kormányzati válságkezelésnek köszönhetően a helyi iparűzési adóból származó bevételek idén várhatóan jelentős meghaladják a tervezett összeget, 139 helyett 150 milliárd forint körüli összegre számíthat a főváros.

„Budapest jó pénzügyi helyzetét igazolta az is, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő 2020 őszén, a koronavírus negatív gazdasági hatásai ellenére javította Budapest adósosztályzati besorolását, jelenleg stabil kilátással értékelve a főváros anyagi helyzetét, cáfolva ezzel a főpolgármester állításait” - tartalmazza a közlemény.

Az önkormányzatnak jutott pénze luxusszálloda vásárlására 5 milliárd forintért, jutalmakra és tanácsadói díjakra, brüsszeli képviselet fenntartására milliárdos nagyságrendben.

A fővárosi vezetés késlekedése egyes fővárosi nagyberuházások elindításával is tízmilliárdos többletkiadást okozott. Ezek nem egy csődközeli helyzetben lévő önkormányzatra jellemző kiadások, ezért arra kérjük a főváros vezetését, hogy Budapest érdekében az ellenzéki politikai akciók mellett a rájuk bízott önkormányzat gazdálkodásával is érdemben foglalkozzanak” – olvasható a közleményben.





Ezeket olvastad már?
Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Máthé Zsuzsa: ma több gyermek él rabszolgasorban, mint valaha!

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Bejelentést tett a Lidl és az Aldi: mindenkit érint, aki még megy boltba karácsony előtt

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Napjaink vannak hátra: Tovább bővül a fizetős parkolás Budapesten

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Változás jön! Bejelentést tett a Lidl

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás