
Hihetetlen: Kína „mesterséges napja” meghozta az eddig régóta várt áttörést
Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.
A baloldal a hatalomért még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni - írja Kunhalmi Ágnes (MSZP) nyilatkozatára reagálva a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.
Nagyon álszent, amit a baloldal művel. Azt mondják, hogy nem oltásellenesek, pedig kezdettől fogva bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben. A baloldal volt az, aki korábban meg akarta fúrni a vakcinák engedélyeztetését, majd petíciót indított egyes vakcinák betiltásáért.
A Gyurcsány vezette baloldalnak köszönhető, hogy oda jutottunk, baloldali háziorvosok nem hajlandóak oltani, visszaküldik a vakcinákat, kockáztatva ezzel a magyar emberek életét. Szégyen, hogy a baloldal a hatalom megszerzése érdekében mind a parlamentben, mind az önkormányzatokban arra játszik, hogy elhúzódjon a járvány, lassabban haladjon az oltás, több legyen a beteg és több legyen a halott.

Ez az eredmény jól mutatja Kína egyre növekvő szerepét.

A kábítószerfüggő más családtagoktól is pénzt zsarolt ki.

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem komoly helyezést kapott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.