
Egy magyarnak megváltozott az élete, történelmi pillanat az Eurojackpoton
A szerencsés magyar játékos bruttó 11,126 millió eurót, azaz közel 4 milliárd forintot nyert, nem te vagy az?

Ennyivel emelkedett a napi fertőzöttek és halottak száma
Nyugati vakcinából Magyarország 19,7 millió adagot kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál.

Bemutatkozik A Dal 2021 első tíz versenyzője!
Az ország dalválasztó show-ját idén immár tizedik alkalommal rendezik meg a Duna Televízió műsorán.

„A halál minden pillanatban ott kísért” - hátborzongató beszámoló a Covid-osztályról
Éva és Attila néhány nap különbséggel kerültek be a Covid-osztályra, ahol életük legszörnyűbb rémálma vált valóra.

Elképesztő történet: rosszulléte közben mentette meg utasai életét Péter, a buszsofőr
Hősként tekintenek lakóhelyén arra a buszsofőrre, aki tegnap reggel fél hétkor fának ütközött egy menetrend szerint közlekedő Volán-busszal Lőrincin.

Baktériumfertőzést, vérmérgezést és a koronavírust is legyőzte a koraszülött harcos baba
Egy alig több mint 765 grammos angol koraszülött a nap hőse.

Hihetetlen, ezért kellett meghalnia a 23 hónapos kisfiúnak
A kisgyermek napokon át különböző tüneteket produkált, de az orvosok nem tudtak rájönni, hogy mi a baja. Végül már a kórházban sem lehetett újraéleszteni.

Ezek gyorsan elkészíthetők és most még olcsóak is
Pillanatok alatt készétel varázsolható az alábbiakból vagy azonnal fogyaszthatók.

Sokkoló, ketrecbe zárták és éheztették 5 éves unokájukat a nagyszülők
Rothadó ételek és mindent beborító szemét látványa várta azokat a nyomozókat, akik arról kaptak bejelentést, hogy a kislánnyal kegyetlenül bánnak a nagyszülei.

Mexikóban a korlátozások ellenére sem csökken a halottak száma
Mexikó megelőzte a koronavírus okozta halálesetek számában a nála tízszer népesebb Indiát, és ezzel a harmadik helyre került a globális járványlistán.

Íme, minden tudnivaló a kínai vakcináról
Most megismerheted a Sinopharm vakcinát, amit tegnap engedélyeztek a hazai hatóságok.

Elkeserítő részletek derültek ki Szabó Zsófi válásáról
Szabó Zsófi tegnap reggel, élő adásban jelentette be, hogy hat év együttlét után válik férjétől, gyermeke apjától, Kis Zsolttól.

A Bak elveszítheti barátait és a családját is, ha nem figyel
Megegyezésre kellene törekednie, mert így előbb-utóbb baj lehet. Talán az időbeosztás segít.
7559
8418



