
Drámai a helyzet Németországban! A terhelhetőség határához érkezett az egészségügy
Teljesítőképessége határához érkezhet az egészségügyi ellátórendszer Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványának harmadik hulláma miatt - mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter.

Tuti akciók - Most szerezd be ezeket olcsóbban!
A Metropol összeszedte a nagy áruházláncok leárazásait.

Megérkezett Boszniába az első COVAX-vakcinaszállítmány
Megérkezett Bosznia-Hercegovinába az első vakcinaszállítmány, amelyet a nyugat-balkáni ország a vakcinák méltányos elosztására létrehozott COVAX-programon keresztül rendelt meg.

Most jött a hír, Árpa Attila is koronavírusos
Saját Facebook-oldalán jelentette be a színész, hogy ő is megfertőződött.

Húsvéti sonka mellett tarol igazán a házi tökmagbuci
50 perc alatt az asztalra tehetjük otthon a reggelihez való frissen sült zsemléket - kelesztés nélkül, élesztő és gluténmentesen.

Ki nem találod, mit találtak a villamosmegállóban! – Fotó!
Valaki nagyon jól járhatott várakozás közben.

Újpest járdáján szülte meg kisbabáját egy nő
A IV. kerületben a Megyeri úton a Budapesti Polgárőrség tagjai segítettek világra egy kisbabát szerda este – közölte a Budapesti Polgárőrség a Facebook-oldalán.

Megrázó vallomás Gáspár Zsoltitól: 25 év hallgatás után megtörte a csendet
Élete egyik legfájdalmasabb időszakáról vallott a műsorvezető az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban.

Videón a vakcina működése, így alakul ki a védettség az oltóanyag hatására
A tudatos egészségmegőrzést segítő animációs ismeretterjesztő filmsorozatot készített a Semmelweis Egyetem Kommunikációs igazgatósága.

Kiderült, ezzel a két vakcinával lehet oltani a kismamákat
Orbán Viktor a Kossuth Rádióban kérte minden várandós nőtől, hogy regisztráljanak az oltásra.

Stratégiai megállapodást írt alá Magyarország Kormánya a családszervezetekkel
Az a cél, hogy Magyarországon minden vágyott gyermek megszülethessen.

Vakcinák ihlették a süteményeket: Kókusztejes Modernát és citromos Astrát tessék!
Cukrászok viccelődtek egymás között, hogy mi lenne, ha az egyik süteményüket elneveznék valamilyen vakcináról, ha már annyiszor elhangzanak mostanában ezek a nevek. A mókás gondolatból valóság lett.

Jól halad az oltási program, már 1 803 533 ember kapta meg a vakcinát
A magyar lakosság átoltottsága elérte a 17,9%-ot szemben a 9,9%-os uniós átlaggal. A veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.

A napi új fertőzöttek és a halottak száma is rekordot döntött
A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed.

Itt vannak a legfrissebb adatok a koronavírus-járványról
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.

Orbán Viktor bejelentése: Semmilyen nyitás nem engedhető meg
Egyelőre semmilyen nyitás nem engedhető meg, de komoly esély van arra, hogy Magyarországon a legtöbb - vagy akár minden - uniós országot megelőzően válik szabaddá az élet.
7292
8417
