
Esni fog a hó! Mutatjuk hol lesz fehér a karácsony
Ezeken a tájakon biztosan hó esik majd.
Elfújja a szél a jó időt.
Csütörtökön erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap. Több helyen, egyes részeken akár több alkalommal is előfordulhat zápor, az északi, északkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben többször megélénkül, néhol megerősödik, és mindez a hőmérsékletet is alaposan lehűti.

A Köpönyeg előrejelzése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű, éjszakára pedig megint fagypont környékére hűlhet a levegő: többnyire 0 és +6 fok között várható, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk.
Az orvosmeteorológus szerint gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket. Ilyenkor a szív- és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a sztrók kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az epilepsziás rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei pedig felerősödhetnek – figyelmeztet Pukoli Dániel.

Ezeken a tájakon biztosan hó esik majd.

Hidegpárna borítja országunkat.

Már egy ideje a szürke, napfény nélküli időjárás a jellemző.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.