RETRO RÁDIÓ

Azt hiszed, könnyű lesz az otthoni munka? Gondold át újra!







Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.10.
lelkiállapot

Az otthoni munka elsőre könnyű feladatnak tűnhet, a hétköznapokban azonban hamar szembesülünk vele: rengeteget kivesz belőlünk. Ennek nem csupán mentális, de fizikai tünetei is jelentkezhetnek. Mindez azonban a megfelelő stratégia birtokában könnyen elkerülhető – állítja a szakértő.

Home office-ban dolgozni teljesen más élmény, mint a munkahelyen. Már csak azért is, mert az embertársaink közelsége általában javítja a munkamorált – emeli ki Diaconescu Gabriella élet-rendbehozatali tanácsadó, tréner, előadó.

Mit tehetünk tehát, ha rajtunk kívül álló okok miatt otthoni munkavégzésre kényszerülünk?

Eleinte általában felszabadítóan hat a felügyelet hiánya, ahogyan az is, hogy magunk dönthetjük el, mikor tartunk szünetet és mikor haladunk tovább a munkával. Hamarosan azonban szembesülünk azzal, hogy jóval könnyebben elterelődik a figyelmünk, mint az íróasztalunk mellett. Ne gondoljuk, hogy egyedül vagyunk a problémával! A „bejárós” munkahelyről home office-ra való átállás akár az emberek 50-60 százalékából is zaklatottságot vagy depressziós tüneteket válthat ki.

„Ha otthon dolgozunk, szükségszerűen mást is csinálunk közben: mosogatunk, telefonálunk, kimegyünk a kertbe, és akár egész napra pizsamában maradunk. Túl sok a randomitás, a véletlenszerű mozgás, és ezzel nem mindenki képes megbirkózni. A munkamorál így fokozatosan elkezd lefelé menni. Végül olyan spirálba kerülhetünk, amiből nem egyszerű önerőből kikászálódni” – magyarázza Gabriella, aki már emberek százainak segített rendbe tenni az életét.

Meg kell tervezni a napot
Fotó: shutterstock

Ahogy telnek a hetek, azzal szembesülünk, hogy egyre inkább ki vagyunk éhezve a többi ember társaságára. Ehhez járul a jelenlegi helyzetben a járványhelyzet és a szeretteink miatti szorongás is. A veszteségtől való félelem miatt lemegy az érzelmi szint, stresszes állapotba kerülhetünk. Ennek következményeként a munkavégzés hatékonysága lecsökken. Ha csökken a motivációnk, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben. Nyűgössé válunk, és megjelennek a fizikai tünetek is: itt fáj, ott fáj.

A viselkedésünkre egy idő után rányomja a bélyegét a bűntudat, amit az egyre gyűlő, elvégzetlen feladatok miatt érzünk. Nem ritka, hogy ilyenkor alvászavar alakul ki, reggel fáradtan ébredünk, hiszen az elménk még éjjel is a nyomasztó munkaügyeken „pörög” az elkezdett, de be nem fejezett feladatok miatt.

Ilyenkor jön jól egy stratégia

Természetes, hogy a túl sok elvégzetlen feladat nyomasztó, és zűrzavarhoz vezet. Rengetegen fordulnak hozzám azzal a problémával, hogy kevés az idejük, nem jut mindenre idő, és nem tudnak rendet tenni az elméjükben. Az első tanácsom, hogy alakítsunk ki napi rutint! Nem árt már rögtön ébredés után azokkal a rutincseledetekkel kezdeni, amiket előre beiktattunk magunknak” – mondja Gabriella.

A tanácsadó szerint fontos, hogy megértsük a saját helyzetünket, hiszen csak így tudunk hatékonyan megküzdeni vele. A megértéshez pedig – akárcsak a párkapcsolatokban – az otthoni munka esetében is három összetevő szükséges: az affinitás, azaz a hajlandóság, az egyetértés, valamint a kommunikáció képessége. Ha nincsen affinitásunk foglalkozni az üggyel, abból nem származhat megértés – ilyenkor kerülünk zaklatott vagy depresszív állapotba.

Fontos, hogy önmagunkat tudjuk helyreállítani, amihez szükség lesz az önkontroll, az önfegyelem képességére. Így tudja az ember utolérni magát, felszabadítani az elméjét, újra jól aludni, és jó lelkiállapotba kerülni” – zárja tanácsait a szakértő.





Ezeket olvastad már?
„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

„Ez nem a gyermek veszélyeztetése, hanem ez a modern döntés” – közölte a magyar orvos

40 napig csak narancslén élt a nő: ez történt a testével – Videó

40 napig csak narancslén élt a nő: ez történt a testével – Videó

Vége a találgatásnak: megválaszolták a tudósok a legégetőbb kérdést

Vége a találgatásnak: megválaszolták a tudósok a legégetőbb kérdést

"Ez egy abszolút új gondolat" - elárulta a szakember: helyes táplálkozással befolyásolhatjuk a HPV-vírus kimenetelét

"Ez egy abszolút új gondolat" - elárulta a szakember: helyes táplálkozással befolyásolhatjuk a HPV-vírus kimenetelét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás