
Veszélyben lehetsz, ha éjfél után alszol el, ezt bizonyítja egy kutatás
Hihetetlen mi történhet, ha nem fekszel le időben.
Eltörte a csigolyáit egy nő, de az orvosok nem foglalkoztak vele.
Sokkoló edzőtermi baleset következményeként súlyos gerincsérülést szenvedett egy 21 éves ápolónő, akit az orvosok hetekig nem vettek komolyan – annak ellenére sem, hogy szinte azonnal erős fájdalmakra panaszkodott, és videófelvétellel is igazolta a történteket.
Brooke Bowen, a Nyugat-Yorkshire megyei Wakefieldben élő gyermekápoló április 22-én vett részt egy edzőtermi órán, miután a szokásos szurkolói gyakorlásukat törölték. A fiatal nő rutinosan hajtott végre egy szaltót a terem habszivacsos gödrébe – állítása szerint már több mint száz alkalommal sikeresen teljesítette ezt a mutatványt. Ezúttal azonban tragikusan végződött a gyakorlat: fejjel érkezett a kemény padlóra, és azonnal elviselhetetlen fájdalom hasított a nyakába és a hátába.
Már a mozdulat közben éreztem, hogy nem fogom tudni befejezni, és fejjel érkeztem le. Életem legfájdalmasabb élménye volt
– idézte fel a történteket Brooke, amelyről a Daily Mail írt.
Fájdalomcsillapítókkal próbálta enyhíteni a tüneteket, ám azok éjszaka csak rosszabbodtak. Másnap elment a közeli Pinderfields kórház sürgősségi osztályára, ahol megmutatta a balesetről készült videót is. Ám a nő elmondása szerint az ott dolgozó orvosok azt közölték vele, hogy az eset „nem volt elég traumatikus” ahhoz, hogy komolyabb beavatkozást igényeljen.
Ápolónőként pontosan tudom, milyen fájdalom az, amitől már dolgozni sem lehet. Végül csak hosszas könyörgés után végeztek el rajtam egy röntgent, de azt mondták, minden rendben van, és hazaküldtek
– mesélte csalódottan. A következő két hónapban Brooke háziorvosával egyeztetve próbálta gyógyszeresen kezelni a fájdalmat, miközben továbbra is dolgozott és edzésekre is járt – hiszen ekkor még nem tudta, milyen súlyos sérülést szenvedett.
Csak június 20-án, amikor már teljesen belefáradt a válaszok hiányába, döntött úgy, hogy magánbiztosítása segítségével MRI-vizsgálatot kér. Ekkor derült ki: a nyakcsigolyái közül kettő – a C3-as és a C4-es – eltört. Későbbi vizsgálatok során az is nyilvánvalóvá vált, hogy a C5-ös és C6-os csigolyái is sérültek, a környező szövetek duzzanata pedig nyomást gyakorol a gerincre.
Két nappal később már bizsergést érzett a lábaiban, a karja görcsölt, és 10 napra kórházba került. „Még tudtam járni, de vécére már nem tudtam elmenni. Teljesen bepánikoltam, attól féltem, hogy lebénulok” – mondta. A kórházi tartózkodás alatt is akadályokba ütközött: orvosai egy ponton azt állították, a tünetei „csak a fejében léteznek”.
Egyik nap arra ébredtem, hogy alig érzem a lábaimat, és amikor megpróbáltam járni, teljesen bizonytalan volt a mozgásom. Azóta a bal oldalam gyenge, és a lábaim szinte semmi erőt nem fejtenek ki.
Jelenleg otthonában lábadozik, de mozgása korlátozott, és kerekesszéket kell használnia, ha elhagyja a házat. Hathetes hidroterápiás kezelést írtak elő számára, de orvosai szerint a sérülése hosszú távon bénuláshoz is vezethet. Bár a törések „stabilak”, Brooke-ot figyelmeztették: a nyomás alatt álló gerincszakasz bármikor romolhat, ami maradandó károsodással járhat.
Azt mondták, hogy talán minden funkcióm visszatér, de az is lehet, hogy egy nap teljesen elvesztem a mozgásképességem. Félelmetes ezzel a gondolattal élni
– nyilatkozta. Úgy érzi, ha áprilisban komolyabban vették volna panaszait, ma nem lenne ilyen súlyos az állapota. „Örökké azt fogom gondolni, hogy ha akkor rendesen kivizsgálnak, most nem lennék ebben a helyzetben.”
Hihetetlen mi történhet, ha nem fekszel le időben.
Most megismerheted a személyiséged rejtett vonásait is!
Te vajon közéjük tartozol?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.