
Sokan próbálnak spórolni, de amit ez a nő csinál, az minden képzeletet felülmúl
Így oldotta meg az anyagi gondokat.
Bár ez még csak az első nap a hétből, máris totális a zűrzavar.
2021. november 29.
Kos (03. 21. – 04. 20.)
A mai nap kissé zavarosra sikeredhet. Rengeteget kell ide-oda rohangálnia, nem is csoda, hogy a végén úgy érzi, az ereje teljesen szétforgácsolódott. Ha tudna valahol egy kicsit nyugtot lelni, leülni, pihenni, többre menne.
Bika (04. 21. – 05. 20.)
Ma úrrá lehet önön az üldöztetési mániája, úgy érzi, semmi nem sikerül, és mindenki csak keresztbe akar tenni önnek. Valóban összejöhetnek a dolgok, sűrűsödik ön felett a sok égi felleg. Nyugodjon meg, azért ez nem komoly, futó zápor csupán.
Ikrek (05. 21. – 06. 21.)
A párkapcsolatában most valamiért sokkal ügyetlenebbül intéz most egy banális félreértést, mint máskor a rázós helyzeteket, nagyobb konfliktusokat. Szerencsére a kedvese megértő, és tudja, mi történt valójában.
Rák (06. 22. – 07. 22.)
Határozottabb, kezdeményezőbb a magánéletben, mint máskor. Ezzel meglepi a környezetét, és felkelti valakinek az érdeklődését. Ha tehát még nem kötelezte el magát, mostanság új irányt vehet a sorsa.
Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)
Jól teszi, ha elfogadja az ön felé nyújtott segítő kezet. A segítséget persze érzelmi alapon kapja, de ez most nem számít. A dolgokat később még tisztázhatja, most a fontos az, hogy megoldást találjon.
Szűz (08. 23. – 09. 22.)
Békés, nyugodt napra számíthat a mai napon. A főnöke házon kívül, vagy mással van elfoglalva, a kollégákkal nyugodtan cincoghatnak is akár. De ön inkább használja ki ezt a nyugalmat a minőségi alkotásra.
Mérleg (09. 23. – 10. 22.)
A bolygók kedvező lehetőségeket kínálnak. Ha nem szédül meg a sikertől, és tudatosan építi a karrierjét, akkor szövetségesei révén új ajtók is megnyílnak ön előtt. Ha változtatni szeretne, most egy kedvező állásajánlat is adódhat.
Skorpió (10. 23. – 11. 22.)
Bár úgy érzi, mostanában semmi nem sikerül, valójában az a baj, hogy többet vár az emberektől, mint amennyit adni tudnak. A Mars türelmetlenné teszi, a világgal (s főleg a párjával) szembeni elvárásai túl magasak, ebből sok vita kerekedik.
Nyilas (11. 23. – 12. 21.)
A barátai szívesen segítenek a szívügyei rendezésében, nyugodtan rájuk bízhatja titkait. Ha nem is adnak önnek igazat mindenben, érdemes megfogadni a tanácsukat, mert kívülállóként sokkal reálisabban látják a dolgokat.
Bak (12. 22. – 01. 20.)
Legalább a késő délutánjait, estéit szentelje a családjának, vagy ha egyedül van, akkor most már több esélyt kellene adnia a szerelemnek, hogy ön belépjen az életébe. A munkamánia ugyanis egyre inkább a magánélet rovására megy.
Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)
Valamilyen nézeteltérésben, áskálódásban kedvezőbb helyzetbe kerül. Beleláthat a vetélytársak terveibe, és olyan emberek is a segítségére sietnek, akikről azt hitte: a másik oldalon állnak.
Halak (02. 19. – 03. 20.)
Már ne a múlton töprengjen, hanem a jövőjét tervezze. A szerencse csak akkor szegődhet ön mellé, ha nem kívülről várja sorsa rendezését, hanem tesz érte. Csak azt tudhatja magáénak, amiért megharcol, amiért megszenved. A munkában is, a szerelemben is.
Így oldotta meg az anyagi gondokat.
Debreczeni Dóra boszorkány megmutatja a titkos összetevőket.
A Halak párkapcsolata javul, a Bikára kedvező alkalom vár.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre