Így vigyázzunk magunkra a hidegben

Minden évszakváltás megterheli a szervezetet, éppen ezért időben gondolnunk kell arra, hogy egy kicsit tudatosabban menjünk bele a télbe. Az apró vacogások ugyanis a megfázás mellett még számos betegségnek nyithatnak ajtót.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.16.
életmód

Az idősek és a gyerekek a legkiszolgáltatottabbak a nagy hidegben. Fontos, hogy a megfelelő legyen a hőmérsékletet a belső térben is, a kihűlés veszélye ugyanis nemcsak a szabad térben áll fenn, hanem lakásban is. Éppen ezért a lakáson belül is öltözzünk rétegesen, a lábunkon pedig viseljünk zoknit és papucsot. Jó szolgálatot tesz a hővédelemben a szőnyeg.

Otthon is öltözzünk melegen, vagy takarózzunk be, ha fázunk FOTÓ: SHUTTERSTOCK

Munkába is öltözzünk rétegesen

Védjük magunkat a széltől és az átnedvesedéstől, és a nedves ruhákat minél előbb váltsuk át. Különösen figyeljünk arra, hogy megfelelő cipőt, csizmát viseljünk, mert a lábfej hamar lehűl. Védjük a kezünket is, amikor érezzük, hogy kint folyamatosan hideg a kézfejünk, feltétlenül viseljünk kesztyűt.

Erre figyeljenek a krónikus betegséggel élők

A hidegfront érkezésekor a magas vérnyomás betegségben szenvedők figyeljenek tüneteikre: emelkedhet a vérnyomásuk, aminek jellegzetes tünete a fejfájás, a tarkótáji nyomás. Nagyon fontos, hogy ne feledjék el bevenni gyógyszereiket, panaszaik esetén kérjék orvosuk tanácsát, ha szükséges, konzultáljanak a gyógyszerek adagjának esetleges módosításáról. További, hidegfronttal kapcsolatos tünet a görcskészség fokozódása, ami a szívbetegeknél mellkasi szorító fájdalomként jelentkezhet, illetve előfordulhat úgynevezett vesekőkólika is.

Ilyen tüneteket okoz a hidegfront

A frontérzékenység a magyar lakosság 78 százalékát érinti, nagyobb arányban a nőket. A levertség, az ingerlékenység, a nyugtalanság, az alvászavar, a reflexek lassulása, a koncentrálóképesség csökkenése és a fejfájás a hidegfront átvonulása után jelentkező tünetek. Súlyosbíthatják a reumás panaszokat, ízületi fájdalmakat. A hidegfront átvonulása miatt növekszik az anginás panaszok, az embólia, valamint a kólika veszélye is. A hidegfront átvonulásának következtében asztmás rohamok, gyomor-, epe- és vesegörcsök, illetve mellkasi panaszok jelentkezhetnek, sőt a koraszülések számának emelkedésével, illetve a szívinfarktusok gyakoribb előfordulásával is összefüggésbe hozták.

Jönnek a légúti fertőzések

A légúti fertőzések száma is megszaporodik ilyenkor. Aki náthás, köhög, lehetőleg kerülje a zsúfolt közösségi tereket, használjon zsebkendőt, ha köhög, tüsszent. Fogyasszunk C-vitamin-tartalmú gyümölcsöket, zöldségeket.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás