
Most jött! Válik férjétől a gyönyörű magyar színésznő
Pár hét és hivatalosan is véget ér Balogh Anna házassága.

Pár hét és hivatalosan is véget ér Balogh Anna házassága.

Leonardo DiCaprio jellemzően olyan nőkkel randizik, akik 25 év alattiak. Hiába gúnyolják ki ízlése miatt, a színész kihasználja, hogy kapós.

Szinte már törvényszerű, hogy a sztárpárshow-k adásba kerülése után az addig álompárnak hitt versenyzők bejelentik, hogy külön utakon folytatják tovább.

A Campus Fesztivál volt az első olyan nagy fesztiválos koncertje Majkának, ami már Curtis nélkül zajlott Debrecenben. A rajongóknak ugyancsak szélsőséges véleményük volt a történtekről és a buliról.

A rapper a közösségi oldalán reagált arra, amit Curtis mondott a különválásuk okáról.

Több héttel azután, hogy Majka bejelentette, szétválnak útjaik zenésztársával, Curtis úgy döntött, itt volt az ideje, hogy tisztázza, miért nem jelent meg a villányi koncertjén, mi történt köztük Majkával, és mi lesz vele ezek után.

A tavaly nyár szerelmet hozott MC Hawer számára. Koczka Géza nem sokkal később eljegyezte kedvesét, idén már az esküvőt tervezgették, így mindenkit váratlanul ért májusban a bejelentése, szakított menyasszonyával.

Úgy tűnik, a sztáredző nem szomorkodott sokáig. Legalábbis erről tanúskodik egy lesifotó.

Az énekes úgy érzi, itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

Az elmúlt hónapok szinte mindegyikére jutott egy nagyobb szakítás. Szabó Zsófi, Horváth Gréta, Kulcsár Edina és még sorolhatnánk...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
