
„Lauren kelj fel kérlek” - dühében halálra gázolta a kamasz lányát az apa
Hiába kért sikítozva segítséget a 19 éves lány, apja annyira dühös volt, hogy kétszer hatott át rajta kocsival. A lány belehalt sérüléseibe.
Hiába kért sikítozva segítséget a 19 éves lány, apja annyira dühös volt, hogy kétszer hatott át rajta kocsival. A lány belehalt sérüléseibe.
Elutasította a Fővárosi Törvényszék a perújítást a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében.
A baranyai nyomozók emberölés elkövetésével gyanúsítanak egy 31 éves horvát nőt.
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán azt az asszonyt, aki a gyanú szerint megfojtotta férje szeretőjét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán június 18-án.
Országokon átívelő nyomozást folytatnak a Németországban meggyilkolt magyar ápolónő, B. Diána ügyében. Gyilkosa után ugyanis már három országban is kutakodnak.
Jakub Szymanski mindössze 15 éves volt, és az életét tette fel arra, hogy megmentse az anyukáját.
Információk szerint két eltűntként keresett lány lehet a csütörtök esti, aszódi tragédia áldozata.
Csütörtök este Nagyváradon elfogták B. Ferencet, akit azzal gyanúsítanak, hogy meggyilkolta a 30 esztendős Molnár Beátát.
A 18 éves L. Martin közvetlen közelről, vadászként dolgozó apja fegyverével lőtte fejbe őt vaddisznó zsigerelés közben. Tettéről hangfelvételt csinált, és döbbenetes indoklást adott rá.
Halálra szúrtak egy nőt egy veszprémi gyár öltözőjében vasárnap hajnalban, a gyanúsítottat a közelben elfogták a rendőrök.