
gyilkosság


„Nyugtatót kellett szedjek” – máig siratják szomszédai a Hős utca meggyilkolt angyalát
A hírhedt gettó lassan elnéptelenedik.

Vér folyt egy veszprémi üzemben, nem tudták megmenteni az édesanyát
A nőt az egyik kollégája szurkálta halálra.

Vérfürdőt rendezett az edző: 7 éves tanítványát és szüleit is kivégezte – Videó
Először azt hitték róla, hogy ő az áldozat.

3 éves kislányt vert halálra az unokatesója, amikor szüleik nélkül maradtak otthon – a rendőrség gyanúja szerint
Az ügyben két felnőttet és két gyereket is őrizete vettek.

Vörös volt a karmolástól a nyaka, 21 éves nőt erőszakolt és ölt meg a kegyetlen férfi
A támadó ezután egy szakadékba lökte áldozatát.

Elvérzett egy férfi a Kazinczy utcai Airbnb-ben, brutális gyilkosság történt a bulinegyedben az éjjel

Elszabadult a családi vita: 12 rokonával végzett a férfi
A gyilkos eszköz egy Kalasnyikov gépkarabély volt.

Ördögi: mobilalkalmazáson keresztül nézte végig jólelkű áldozatai haláltusáját
Millióikra hajtott a befogadott férfi, aki biztosra akart menni.

Horror: kádba fojtotta beteg édesapját egy férfi Kazincbarcikán
A férfi balesetnek próbálta beállítani az esetet.
