
Szörnyű tragédiáról jött hír! Több diák lezuhant az egyetem tetejéről, szörnyethaltak
Legalább hét bolíviai diák szörnyethalt, miután lezuhant egy egyetemi épület legfelső szintjéről – jelentette kedden a helyi média.

Legalább hét bolíviai diák szörnyethalt, miután lezuhant egy egyetemi épület legfelső szintjéről – jelentette kedden a helyi média.

Miután balesetett szenvedett a legendás Forma 1-es pilóta, többen is rémhíreket terjesztettek róla, ezért Alonso úgy döntött, egy videóüzenetben ő maga mondja el hogyan érzi magát.

Még mindig nem dőlt el, hogy a dzsúdó Európa-bajnok folytathatja-e az Exatlont, további sorsa az orvosok kezében van.

Elszabadult a platóra a nem megfelelően rögzített gerenda, nem sokon múlt, hogy ki tudja kerülni a mögöttes autó.

A rendőrség vizsgálatot indított. Ez az első ilyen eset az intézmény 30 éves történetében.

Vízbe fulladt édesapját gyászolja Alisson Becker, az angol bajnok Liverpool brazil futballkapusa.

A kisfiú élettelen testére az édesanyja talált rá, aki annyira bepánikolt, hogy nem tudta mit cselekedjen. Végül az egyik szomszéd lépett közbe, és azonnal segítséget hívott.

Egy drón csapódott egy vonat vezetőfülkéje ablakának Kínában, egészen félelmetes látvány a hirtelen feltűnő gépezet.

Elképesztő tragédia rázta meg Cristiano Ronaldo családját. A portugál labdarúgó szeretett kis családtagját az intenzív osztályon ápolják.

A nagypapa figyelmetlensége is kellett a tragédiához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
