
Ahogy már sosem láthatod: színesben az Erzsébet híd 1937-ből
Így nézett ki az Erzsébet híd 1937-ben.
A római kori leleteket találták Óbudán, a régi Szeszgyár területén. A Mithrász-szentély falai több tonnásak, csak daruval lehetett kiemelni.
A Mithrász-szentély egy föld alá rejtett, zárt szertartási hely volt, amelyet a rómaiak építettek a Mithrász-kultusz követői számára. Mithrász egy perzsa eredetű istenség volt, akit a rómaiak a fény, az igazság és a harc isteneként tiszteltek. A szertartások titkosak voltak és kizárólag férfiak vehettek részt rajta. A szentélyek azért voltak sötét, barlangszerű helyek, hogy utánozzák Mithrász barlangba végzett tetteit. Ilyen híres jelenet például, amikor leöl egy bikát. Ez szinte minden ilyen szentély falán megjelenik. Ezek a szentélyek ma ritkaságnak számítanak, különösen ilyen jó állapotban. Ezért szenzációs, hogy Óbudán sikerült találni egyet, különösen ilyen jó állapotban.
A szakemberek óriási daruval emelték ki a kétezer éves Mithrász-szentély falait, amelyek Aquincum területén, egy építkezési munkagödör mélyén rejtőztek évszázadokon át.
Megtudtuk: a többtonnás római kori falakat speciális acélszerkezetekkel emelték a felszínre, hogy a régészek biztonságban tovább vizsgálhassák őket.
A jelenet olyan volt, mintha egy történelmi filmet forgatnának – csak épp valódi kövekkel, valódi múlttal. A romok kiemelését a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei felügyelték.
A szentély falait menteni kellett, mielőtt az építkezés végleg betemette volna őket. A szakemberek nem kisebb feladatot vállaltak, mint hogy a hatalmas falrészeket egészben emeljék ki és ezt sikerült is végrehajtani, látványos technikai bravúrral.
A speciális vágó eszközökkel alávágott falak közé acéllemezeket dugtak és sárga dobozokat építettek köréjük. Ezeket a dobozokat megtöltötték murvával, hogy a súly egyenletes legyen, a szentély falai ne boruljanak össze. Ezekben a dobozokban egy állagmegóvást segítő raktárterületre viszik a szentélyt. Majd 2027-ben, a Waterfront City ötödik ütemének beruházását követően ki fogják állítani a Mithrász-szentélyt, restaurált állapotban. A római kori emlék mindenki számára szabadon látogatható lesz.
Mint azt a Metropol megírta, már az építkezés megkezdésekor felfedezték a szentélyre utaló maradványokat. A terület déli részén olyan épületelemek és római kori utcarészletek kerültek napvilágra, melyek a Katonaváros hadi-katonai városrészét képezik. Milbich Tamás, a BTM Aquincumi Múzeuma Ókortörténeti Főosztályának munkatársa már akkor azt mondta, hogy egy Mithrász-szentélyről van szó. Most ez már bebizonyosodott és sikeresen ki is emelték a történelmi leletet.
Az eset újra bebizonyította, hogy Budapest alatt még rengeteg titok rejtőzik, és egy egyszerű munkagödör is képes feltárni egy letűnt világ darabjait.
Így nézett ki az Erzsébet híd 1937-ben.
Carl Lutz svájci diplomata védett házai ma is állnak, lakóik pedig gyakran mit sem tudnak otthonuk hősies múltjáról.
A hangos forgalom alatt egy láthatatlan világ rejtőzik.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre