RETRO RÁDIÓ

„Egy fejlett faj élt a Marson” – megdöbbentő bizonyítékokkal állt elő a kutató





Az űrlénykutató azt állítja, több bizonyítékot is talált, hogy idegenek által létrehozott épületek vannak a Mars felszínén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.26.
felfedezés

Scott C. Waring már többször állította, hogy idegenek nyomára bukkant, most azonban elmondása szerint több bizonyítékot is talált, miszerint ufók által létrehozott bázisok vannak a Marson - számolt be róla a Daily Star.

Waring szerint a NASA tud az esetről, de igyekszik elrejteni ezeket a dokumentált eseteket a nyilvánosság elől.

A kutató a saját internetes blogján próbálta meggyőzni követőit igazáról és több saját készítésű Mars-fotót is közzé tett, amin szerinte űrlények által létrehozott bázisok vannak, valamint egy sziklába vájt arcot is felfedezett, ami szerinte akár 100 ezer éves is lehet, és bizonyítéka annak a feltevésnek, hogy egykor volt élet a vörös bolygón.

„Találtam egy ősi idegen arcot a hegy tetején, amely egy emberszerű idegen fajt ábrázol. Ez az arc némi magyarázatot ad arról, hogyan néztek ki az idegenek régen a Marson, nyilvánvalóan intelligensek voltak, mivel ezt az arcot a hegy oldalába faragták és bizonyítéka annak, hogy egy fejlett faj élt a Marson” - magyarázta Waring.

 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás