RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő dolgot mondott az iskola az öngyilkos Gábor ügyével kapcsolatban





A Metropol megkereste az a gimnáziumot, ahol a vajai fiú tanult.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.08.
tragédia

Lapunk felhívta a drámával kapcsolatban a Vay Ádám Gimnáziumot, hogy megkérdezzük, tudtak-e arról, amit Gábor édesanyja állít, hogy a fiát zaklatták az iskolában.

Nem tudunk semmit az esetről” – jelentette ki először a telefont felvevő illető.

Majd amikor elmondtuk, hogy az egész ország Tisza Gábor tragédiájáról beszél, már mást mondott az intézmény dolgozója, aki kollégánknak nem mutatkozott be.

Nem nyilatkozunk az üggyel kapcsolatban” – közölte az ismeretlen férfi, és azonnal letette a telefont.

Mint arról a Metropol is beszámolt, Edina a közösségi oldalán kérte emberek segítségét hétfőn, mert eltűnt a gyereke Vaján.

„Eltűnt a fiam. Tisza Gábor. Szabolcs megye Vaja település, utoljára fél nyolckor látták itt, Vaján. Az iskolában problémái voltak az osztálytársaival, piszkálták, cikizték, volt olyan kijelentése is, hogy inkább a halál, mint az iskola, valószínűleg ez állhat az eltűnése hátterében. Kérem, aki tud róla valamit, vagy látta valahol, az értesítsen engem, vagy hívja a rendőrséget. Reggel elment itthonról, hogy iskolába megy, de fel se szállt a buszra, barátai sem látták, és nem tudnak róla semmit” – írta Facebook-oldalán az elkeseredett anyuka.

Egy nappal később borzalmas drámáról számolt be az anyuka, aki frissítette bejegyzését, mert Gábort ugyan megtalálták, de már halott volt.

Meglett a fiam, de sajnos már túl késő!!! Meghalt” – közölte a drámai hírt Edina.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás