RETRO RÁDIÓ

Így segítenek az önkéntesek a Keleti pályaudvaron - Fotók!





A Metropol kollégái a Keleti pályaudvaron jártak, ahol folyamatosan civilek, különböző szervezetek, illetve rendőrök segítik az ukrajnai menekülteket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.04.
csupa szív

A Magyar Máltai Szeretetszolgálatosok például 5 órás váltásokban dolgoznak kint, hogy a lehető leghatékonyabban menjen a munka.

Az egyik kint dolgozó önkéntes például azt is elárulta, hogy több százan haladtak már át a pályaudvaron, és a tapasztalatok szerint mindenkinek van valamilyen terve, és nem csak céltalanul menekülnek Ukrajnából. Rokonhoz tartanak, vagy már felvették azzal az ország nagykövetségével a kapcsolatot, ahova tartanak.

Egy kis elkerített részen várják a segítségre szorulókat Fotó: Metropol/NZ

Volt, aki SIM-kártyát szeretett volna

Az ott dolgozó önkéntesek igyekeznek a lehetőség szerint minél többféleképpen segíteni a menekülteknek, de a civilek is segítenek. A Keleti pályaudvaron a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjaihoz önkéntes tolmácsok is csapódtak.

„Alapvetően ételeket, teát, italokat, mobil hot spotot, illetve információt tudunk nyújtani a rászorulóknak, de volt már olyan, hogy SIM-kártyát szerettek volna. Nyilván azt nem tudtunk nekik adni, de abban tudtunk tanácsot adni, hogyan szerezhetnek a leggyorsabban” – mesélte az egyik ott dolgozó önkéntes. A férfi azt is elárulta, hogy mivel a menekültek a családjaikat is el szeretnék érni, ezért volt, hogy saját telefonjaikról osztották meg az internetet.

Mindenféleképpen igyekeznek a menekültek segítségére lenni Fotó: Metropol/NZ

Mindenki segít

A pályaudvaron segítséget nyújtó önkénteseknek egyébként járókelők is segítenek.

„Szerintem csak meglátnak minket, és eszükbe jut, hogy segítenének, ezért odajönnek, és megkérdezik, hogy mit vehetnek nekünk. Most például kifogytunk a vízből, ezek a vizek itt mellettem például pont a hölgytől vannak” – mesélte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik önkéntese.

„Csokikat, péksütit és szendvicseket is hoztak már, szóval segítenek az emberek” – tette hozzá a férfi.

A segítők asztala folyamatosan megtelt Fotó: Metropol/NZ

Maszkokkal és kézfertőtlenítővel

Az, hogy ki miben, vagy mivel segít, személyenként változó. Egy hölgy például maszkokkal és kézfertőtlenítővel jelent meg, hiszen tudta, hogy ezek biztosan kellhetnek

„Most maszkokat és kézfertőtlenítőt hoztam, de kérdeztem, hogy más kell-e”. Most azt mondták, minden van, de mivel itt lakom a Keletihez közel, így jövök majd holnap is – árulta el a lapunknak a segítő szándékú hölgy.

Folyamatosan érkeztek a felajánlások a menekültek számára Fotó: Metropol/NZ

A határnál sok a taxis hiéna is

A Metropol újságírója egy taxistól megtudta, hogy a határnál több taxis is felajánlja segítségét. Vannak persze taxis hiénák is, akik akár 1500 euróért ajánlanak fuvart Budapestre a menekülteknek, de a többség korrekten, „segélytaxiként” dolgozik a határon. Vagy jelképes összegért, vagy van, aki ingyen szállítja a rászorultakat. Érdemes figyelni rá, hogy kihez ül be az ember.





Ezeket olvastad már?
Már egy hete hiába keresik a 11 éves pápai kisfiút, látta valaki Krisztiánt?

Már egy hete hiába keresik a 11 éves pápai kisfiút, látta valaki Krisztiánt?

A hajléktalanprobléma megoldását sürgeti Sára Botond, aki szerint ez sokaknak „fájni fog”

A hajléktalanprobléma megoldását sürgeti Sára Botond, aki szerint ez sokaknak „fájni fog”

„Húszéves koromig nem volt farmerem, mert nem engedhettem meg magamnak” – csaknem fél évszázados a magyar farmer

„Húszéves koromig nem volt farmerem, mert nem engedhettem meg magamnak” – csaknem fél évszázados a magyar farmer

Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás