
5 dolog, amit akkor mondanak az emberek, amikor megtudják, hogy meg fognak halni
A halál félelmet kelthet az emberekben.
Hónapok óta árulta fiatalkorúaknak a tudatmódosító hatással járó cigarettát a szekszárdi pár.
Gusztustalan módon keresett pénzt egy szekszárdi pár, akik 1000 forintért vagy néhány tábla csokoládéért cserébe árulták az új pszichoaktív anyaggal átitatott cigarettáikat. A 32 éves férfi és a 24 éves párja Szekszárd különböző pontjain kereskedtek a tudatmódosító dohánnyal. A rendőrség egy komplett bűnszervezetre csapott le június 22-én hét helyszínen, akiket a pár irányított. Összesen hét embert állítottak elő. A kihallgatások során a duó mellett, gyanúsítottként képbe került egy másik személy is, egy 63 éves szekszárdi nő, aki szintén részt vett a felháborító üzletelgetésben. Az asszony kereskedett a cigarettákkal és ő felelt az új kuncsaftokért is. Jelenleg szabadlábon védekezhet.
A házkutatások során a rendőrök kábítószergyanús anyagot és az előállításukhoz szükséges eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le. A párt a rendőrség előállította és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására is.
A halál félelmet kelthet az emberekben.
Újabb előrelépést tettek a földönkívüli élet keresésében.
A hatóságok eddig 20 halálesetet rögzítettek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.