RETRO RÁDIÓ

Elhunyt Oszter Sándor





73 éves korában elhunyt Oszter Sándor (1948-2021) Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.10.30.
halál Oszter Sándor

Hét órával ezelőtt a szomorú hírt posztolta ki a színművész felesége Failoni Donatella. A színész 1971-ben Rózsa Sándorként vált országosan ismertté. Ezután számos filmben, sorozatban és színházi darabban láthatta a közönség. A bejegyzés óta sorra érkeznek az özvegy Facebook oldalára a részvétnyilvánító, együttérző üzenetek. Apai ágon gazdag molnárcsalád sarja. Édesapja üzletét 1949-ben államosították. Édesanyja Bellavári Éva. Felesége Failoni Donatella zongoraművész, az Olasz Köztársaság Lovagrendjének birtokosa. Lánya Oszter Alexandra (1980) színésznő.

Két hónapos korában súlyos, életveszélyes tüdőgyulladást kapott. Gimnáziumi tanulmányai alatt a humán tantárgyakat szerette: történelmet, földrajzot, képzőművészetet. Utolsó gimnáziumi évében történelemből egy pályázatra írt műve bekerült a legjobbak közé, ezért felvételi nélkül automatikusan felvették a bölcsészkarra, de beadta jelentkezését a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is, oda is felvették. Bacsó Péter 1970-ben bemutatott Kitörés című mozifilmjében láthattuk őt először a mozivásznon. Nem is oly régen még tervekkel tele nyilatkozott a Blikknek.

Azóta lánya Oszter Alexandra is kitett egy rövid írást közösségi oldalán:

 





Ezeket olvastad már?
Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás