RETRO RÁDIÓ

Dömötör: a baloldal oltásellenes kampányt folytat, bármilyen sötét húzásra képesek





A baloldal oltásellenes kampánya épp olyan gátlástalan, mint amilyennek látszik, és ha egy járvány közepén képesek emberek életét veszélyeztetni, akkor bármilyen más sötét húzásra is képesek - mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában nyilatkozva.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.21.
vakcina Baloldal Dömötör Csaba

Dömötör Csaba hangsúlyozta, a szakemberek egyetértenek abban, hogy bármely vakcina jobb, mint a koronavírus maga, ugyanakkor egyre több helyen látszik „működésben” a baloldal oltásellenes kampánya.

Kiemelte, a DK XVIII. kerületi polgármestere úgy beszélt arról, hogy a helyiek nem kérnek egy vakcinát, hogy rengetegen nem is tudtak az oltási lehetőségről. Éppen ezért meg kell vizsgálni, hogy máshol is előfordult-e, hogy „DK-s polgármesterek gyakorlatilag szabotálják az oltási programot” - tette hozzá.

Dömötör Csaba szerint a baloldal többször támadta a magyar hatóságok oltási engedélyezési eljárását, aláírást gyűjtöttek egyes vakcinák ellen, Gyurcsány Ferenc és egyes polgármesterek pedig leveleket küldtek háziorvosoknak, hogy ne használjanak bizonyos vakcinákat. Továbbá, van olyan volt baloldali képviselőjelölt háziorvos, aki megtagadta az oltások beadását - jegyezte meg. Az államtitkár aláhúzta, az a baloldal kéri számon az egészségügyi vezetést, amely pár hete még nyitást követelt.

Kijelentette, a kormány ettől függetlenül biztosítja, hogy mindenki kapja meg az oltást, aki szeretné. Dömötör Csaba elmondta, a baloldal állításával ellentétben egyáltalán nincs szó arról, hogy Magyarországnak nemzetközi segítséget kellene kérnie.

„Rendelkezésre állnak a járvány kezeléséhez szükséges védekezőeszközök, kórházi ágyak és lélegeztetőgépek, a korlátozó intézkedéseket pedig azért kell fenntartani, hogy az egy éve a frontvonalban dolgozó egészségügyi dolgozókra ne nehezedjen még nagyobb teher - hangsúlyozta Dömötör Csaba. Az államtitkár szólt arról is, a magyar oltási program jól halad. ”Látjuk a fényt az alagút végén, de még sokat kell menni előre„ - fogalmazott.

Dömötör Csaba komoly fegyverténynek nevezte, hogy péntekig több mint másfél millióan kaptak oltást, amivel Magyarország átoltottság szempontjából az Európai Unió élmezőnyében van, csak Málta előzi meg. ”Az épp olyan hatásos kínai és orosz vakcinák teszik lehetővé, hogy Magyarország előrébb tartson az uniós átlagnál„ - tette hozzá.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára kitért arra is, miközben a magyar oltási program jól halad, addig a ”brüsszeli beszerzés ezer sebből vérzik„. Dömötör Csaba méltatlannak minősítette, hogy az Európai Bizottság megpróbálja letagadni a szerepét ebben. ”Ha nyilvánosságra hoznák a szerződéseket azok, akik egyébként állandóan az átláthatóságra hivatkoznak, akkor ez világosan ki is derülne„ - mondta. Az államtitkár szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy Brüsszel a világ más meghatározó országaihoz képest késve kötött szerződést és azok a szállítmányok is akadozva érkeznek, amelyek le vannak kötve.

Ez Magyarországot is hátrányosan érinti, mert félmillióval kevesebb AstraZeneca vakcina érkezhet a következő hetekben - közölte, hozzátéve, a magyar kormány feladata, hogy most más forrásokból pótolja a kieső szállítmányokat, a külügyminiszter pedig folyamatosan egyeztet ennek érdekében.

Dömötör Csaba megerősítette, 528 ezren töltötték ki az újraindításról szóló, pénteken véget ért online konzultációt, a válaszadók többsége pedig egyetért azzal, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapjanak mentességet bizonyos intézkedések alól. A legtöbben az éttermeket és a kávézókat nyitnák először szigorú biztonsági szabályok mellett - mondta az államtitkár, aláhúzva, hogy a konzultáció eredményeként egyértelműen több lépcsőben történik majd a nyitás.

Dömötör Csaba leszögezte, a kormánytól mindenki számíthat segítő kézre. A koronavírus-járvány ”bármilyen erősen is kuszálta össze az életünket, a fegyver már a kezünkben van: oltás a neve„ - fogalmazott, mindenkit arra kérve, hogy éljen a vakcinabeadás lehetőségével. ”Két pici szuri és visszakaphatjuk az életünket és aki megkapja, az nem is fogja elveszíteni azt„ - mondta.





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás