
Brutális az érdeklődés az UFO-akták iránt, itt a harmadik csomag
A Pentagon újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolOlykor megéri hajnalban is felnéznünk az égre. Szombaton csodálatos együttállásra figyelhettünk fel, a Hold és a Mars találkozása a mi életünkre is hatással lehet.
Szoktad figyelni az eget hajnali órákban is? Június 13-án, szombaton a Fiastyúk, a holdsarló és a Mars laza együttállása volt látható. Hajnali 3:25-kor szemtanúi lehettünk a szabad szemmel is kivehető Fiastyúk együttállásának. Miket fog ez hozni nekünk?

A 6%-os, mindössze 2,1 napos holdsarló, illetve az 1,3 magnitúdós látszó fényességű vörös bolygó együttállásának ideje ez. Égi kísérőnk 5 fokos magasságban látszott a közelség pillanatában, amelytől 6,5 fokra, balra lefelé láthattuk a Fiastyúkot a horizont felett 2,5 fokkal. Végül a Mars a Holdtól ellenkező irányba, 6,1 fokos távolságban, 3 fokkal a látóhatár felett fénylett. A megfigyelés különösen jól belátható horizontot igényelt, így leginkább azok láthatták, akik jól megválasztották az észlelés helyszínét.
De vajon milyen hatással lesz ez ránk? A közérzetünket, egészségi állapotunkat nem ezen két égitest találkozása fogja befolyásolni. Aki viszont nyitott az asztrológiára, az tudhatja, hogy a Hold a lelket, az érzelmeket és az ösztönöket jelképezi, míg a Mars a cselekvést, a nyers energiát és az akaratot.
Ha ez a két égitest együtt áll, vagyis egy vonalban látszik, az egy intenzív, feszültségekkel és nagy hajtóerővel teli időszak érkezik, mely során a belső vágyak és a tettek összeütközhetnek.
Ebből fakadóan előfordulhat érzelmi robbanékonyság, a megszokottnál könnyebben kijöhetünk a sodrunkból. Ezzel együtt az érzelmek azonnali fizikai vagy verbális cselekvésre ösztönöznek. Ez tipikusan nem a türelem időszaka; mindent azonnal meg akarunk oldani.
Ahogy minden időszakban, ilyenkor is fontos, hogy az agressziót és a türelmetlenséget átalakítsuk tettrekészséggé és bátorsággá. A nyers erőt a sportba, alkotásba vagy konkrét projektek megvalósításába csatornázhatjuk, hiszen ez most tökéletes időszak mindezekhez.

A Pentagon újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra.

A 16 éves fiú nagyon erős fájdalmat érzett.

Egy gyermek szenvedett súlyos sérüléseket.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.