
Új pályázatot indít a kormány az egyetemisták megsegítésére
Az új pályázat a hallgatók kitartását szeretné ösztönözni.
Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz főváros központi vasútállomásánál, miután a Termini-pályaudvarnál migránsok egy csoportja több embert is megtámadott – közölték a hatóságok vasárnap.
Egy ötvenhét éves olasz férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba, ahol intenzív osztályon kezelik, miután szombat késő este a Termini-pályaudvarral szomszédos utcában, néhány méterre a bejárattól, körbevették és megverték. A rendőrség közlése szerint az áldozat az ipari minisztérium alkalmazottja - írja a Ripost.

A térkamerák rögzítették a brutális agressziót:
A csoport utána szétszéledt. Eddig egy húsz éves tunéziait és egy tizennyolc éves egyiptomit állítottak elő, mindketten büntetett előéletűek. A fiatal egyiptomit január első napjaiban ki is utasították, mivel illegális bevándorlóként tartózkodott Olaszországban, de ennek ellenére Rómában maradt.
A támadás után egy órával, a Termini-pályaudvarnál egy tunéziai kerékpáros futárt is megtámadtak, akit szintén kórházba kellett szállítani. Bántalmazásáért egy huszonkét éves és egy tizennyolc éves tunéziait vettek őrizetbe, mindketten illegális migránsok, és az olasz főváros utcáin élnek.
Az agressziókat követően a belügyminisztérium elrendelte a vasútállomás biztonsági átfésülését: további tizenhat személyt vettek őrizetbe.
Sokan vannak, túl sokan. (Adjunk) szabad kezet a hatóságoknak, küldjük őket vissza, vasököl és zéró tolerancia
– reagált Matteo Salvini, a jobboldali Liga kormánypárt vezetője közösségi oldalán.
A legnagyobb olaszországi pályaudvarnak számító Terminin naponta több mint fél millióan haladnak át. Az állomásnál metrócsomópont és autóbusz-terminál is található, valamint Róma legnagyobb menhelye is a közelben működik. Utóbbi közelsége miatt az állomás környékén sok a bevándorló és a hajléktalan, akik az éjszakát is a Termininél töltik.
2023 óta közel kétszáz „nagy hatásfokú” hatósági razziát tartottak a Termininél a veszélyes elemek kiszűrésére. A belügyminisztérium 2025 elején úgynevezett vörös zónának, vagyis kiemelt biztonsági övezetnek nyilvánította az állomást és környékét. A rendelkezések között szerepelt az illegális bevándorlók és a büntetett előéletű személyek kitiltása a területről.
Tavaly több mint hatvanhatezer migráns érkezett Olaszországba,
és ugyanennyien kötöttek ki az olaszországi partokon 2024-ben is.
Afrikai migránsok zavarták meg a közrendet szilveszter éjjel a Colosseumnál Rómában, Milánóban, Torinóban és Firenzében is. A migránsok az olasz nagyvárosokban összeverekedtek, petárdákat és tűzijátékokat lőttek a turisták közé, mentőautót támadtak meg.
Migránsok által elkövetett súlyos bűncselekményekkel, gyilkossággal és utcai rablással kezdődött az idei év Olaszországban. A bűnügyi statisztikák szerint a lopások, rablások, és utcai Egy 53 éves tunéziai származású férfit tartóztattak le Bergamóban, akit egy egyiptomi férfi brutális meggyilkolásával vádolnak az olasz hatóságok. A 43 éves egyiptomi férfi holttestét az úttesten találták meg. A tettest a helyszíni videófelvételek és az áldozat telefonjának átvizsgálása után találták meg. Milánóban is folytatódtak a migránsbandák fosztogatásai. Négy marokkói fiatal paprikaspray-vel támadott meg utcai járókelőket és elrabolta az értéktárgyaikat. Két áldozatukat hátulról támadták meg, a földre lökték és megrugdosták őket.
A banda tagjai 20 év körüliek voltak. Az áldozatokat kórházba szállították. Rómában két éjszakai szupermarketbe törtek be afrikai migránsok. Nemcsak a berendezésben okoztak károkat, hanem a tulajdonosokat is megsebesítették. A sajtó arról is beszámol, hogy a hatóságok egy 25 éves tunéziai férfit is letartóztattak, aki 20 perc leforgása alatt négy boltot fosztott ki Genovában. Sőt össze akart verekedni a helyszínre érkező rendőrökkel. Mint kiderült, ez a tunéziai fosztogató korábban is már követett el bűncselekményeket Olaszországban.
Másod- és harmadgenerációs bevándorlók tartják félelemben Róma történelmi belvárosát – írják az olasz lapok. A sajtó arról számol be, hogy a Colosseum környékén már hetek óta észak-afrikai fiatalokból álló bandák gyülekeznek, és rettegésben tartják a turistákat. A migránsok rémálommá változtatták a szilveszter estét is.

A világhálón közzétett több videón is látható, hogy csoportba verődött afrikai fiatalok petárdákat és tűzijátékokat lőttek, de nemcsak a magasba, hanem a turisták közé a tömegbe is.
A féktelenül szórakozó migránsok egy mentőautót is megtámadtak. Egy felüljáró tetejéről üvegeket dobáltak egy mentőkocsira. A mentős orvosok végül kénytelenek voltak elhagyni az autót, és gyalog közelítették meg a sürgősségi ellátásra szoruló személyt.
Ezt követően a banda tagjai összeverekedtek egymással, a konfliktusba a helyiek és turisták is belekeveredtek.
De nem ez volt az egyedüli összetűzés a környéken. A Colosseumnál megnyitott új metrómegállónál is tömeges verekedés tört ki. Ott turistákat próbáltak kirabolni a migránsok, akik nem tűrték tétlenül a fosztogatást, és reagáltak a támadásra.
A migráns bandák támadásai Milánóban is rendszeresek. A sajtó gyakran számol be arról, hogy kiskorúakat fosztanak ki, nőket molesztálnak, utcai járókelőket késelnek meg. Olaszország megpróbál megszabadulni a bajkeverőktől. A belügyminisztérium statisztikái szerint az év során kétszáz közbiztonságra veszélyes illegális bevándorlót toloncoltak ki az országból.
Torinóban is súlyos rendbontásokról számolt be a helyi sajtó. Az Askatasuna szélsőbaloldali szervezet tartott év végi felvonulást, mely kormány ellenes megmozdulásba fordult át. A tüntetők petárdákkal és füstbombával dobálták meg a rendőröket. A hatóságok vízágyúval oszlatták a szilveszteri szórakozók közé vegyült rendbontókat. Az összecsapásokban négy rendőr megsérült.
Firenzében sem hagyták békésen ünnepelni az olaszokat a migránsok. A firenzei Piazza Duomón szilveszter éjjel verekedés tört ki, amikor mintegy húsz, észak-afrikai származású fiatal asztalokkal, székekkel és üvegekkel egymásnak esett, majd később visszatérve egy segítő olasz fiatalembert is megtámadtak, félelmet keltve az étteremben tartózkodók között. A rendőrség csak a zavargások lecsengése után érkezett ki, az elkövetők addigra eltűntek.
A Piazza del Duomón egy 18 éves, tunéziai származású fiút meg is késeltek a tömegben, miközben ezrek ünnepelték az újévet. A támadó elmenekült, a sérültet a mentők kórházba szállították, állapota nem életveszélyes. A hatóságok kamerafelvételek alapján nyomoznak, és nem zárják ki, hogy az eset egy hirtelen verekedés vagy elszámolás része volt

Az új pályázat a hallgatók kitartását szeretné ösztönözni.

Az áldozat a helyszínen életét vesztette.

Újabb életmentésről számolt be az Országos Mentőszolgálat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.