
„Fél kézzel, kerekesszékben is ételt osztok” – Sztrókosok segítik a rászorulókat Kőbányán!
„Fél kézzel is segítek” – Sztrók túlélők osztanak ételt
Csak fát akart gyűjteni, de végül rejtélyes módon nyoma veszett G. Lászlónak Kunszentmártonnál. Az eltűnt férfi után valóságos hajtóvadászat indult, ugyanis a hajnali, fagyos időben minden perc számított.
Csak egy hátizsák és egy bicikli - ennyi maradt az után a férfi után, akinek rejtélyes módon veszett nyoma Kunszentmártonnál a minap. G. László hátborzongató módon szívódott fel: hétfőn (december 1.) kiment fát gyűjteni a helyi ártérbe, azonban ezután nyomtalanul eltűnt. A családja sem tudta elérni, azt sem tudták, hogy pontosan merre járhat.

Az aggódó rokonok természetesen azonnal értesítették a rendőrséget, akik pedig a speciális mentőket:
Riasztást kaptunk a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságtól, miszerint ma reggel G. László kunszentmártoni lakos elindult a település külterületén lévő gátra az ártérbe fát gyűjteni, de azóta a családja nem tud hollétéről
- mesélte posztjában a segítségül hívott Hírös Rescue Team Speciális Mentő Egyesület. A család először maga próbált a férfi nyomára akadni, azonban nem találták. Keresés közben azonban hátborzongató nyomokra bukkantak: az ártér szélén megtalálták a földön László ott árválkodó zsákját és biciklijét:
Kimentek keresni délután, de már csak a kerékpárját és a zsákját találták a gáton. Ismert magasvérnyomás és cukorbeteg és sajnos alkohol problémákkal is küzd, ezért volt aggasztó. Ekkor értesítik a hatóságot
- mesélte a kutatócsoport, akik rögvest, hét emberrel, egy nyomkereső kutyával és technikai felszereléssel megpakolva a helyszínre siettek.

„A helyszínen a hatóság nyomkövető kutyája egy darabig tudott nyomot követni. A mi kutyánk is ugyan akkora távolságba tudta a nyomot követni, így nem volt "mese", a nagyon sűrű növényzetbe be kellett hatolni egy terület kutató kutyával, az egyesület tagjaival, a polgárőrség és a rendőrség munkatársaival” - sorolták. Igazi versenyfutás volt ez az idővel: az esti zimankóban ugyanis minden perc számított, a késlekedés akár László életébe is kerülhetett volna. Azonban szerencsére csoda történt: a férfire mélyen, a bozótos belsejében egy órán belül rábukkantak. Jókor érkeztek: László ekkora már kiszáradt és igencsak zavartan viselkedett:
Szerencsére rövid kutatás után Mogyi épségben megtalálta, jelezte, a hang irányába indultunk, kb. 400-500 méterre az eltűnés helyétől életben, de kissé kihűlt, kiszáradt és zavart állapotban találtuk
- tették hozzá.

A férfit először a bokros ártér mélyéről kihozták, majd azonnal átadták az oda érkező Országos Mentőszolgálatnak, akik gyorsan a szentesi kórházba siettek vele:
„Köszönjük a hatóság gyors reakcióját, szakmai hozzáállást, a helyi polgárőrség összes kollégáinak a rengeteg segítséget és az Országos Mentőszolgálatnak a gyors helyszínre érkezést, ellátást” - zárták soraikat.

„Fél kézzel is segítek” – Sztrók túlélők osztanak ételt

Az Adventi Kalendárium minden napra meglepetést tartogat.

A tinik a kiérkező rendőröket is bántalmazták.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.